Családfelállítás

Az állításokat mindig szombat-vasárnap tartjuk, mindkét napon 10.00-től kb. 19.00-ig. A soron következő családállítások időpontjai Pécsett:

A helyeket a hívások/e-mailek beérkezési sorrendjében töltöm föl.

És kérünk mindenkit, hogy tanulmányozza át figyelmesen az itt található gyakorlati útmutatót.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

Új menüpont: Mini műcsarnok, ahol az eziránt érdeklődők műalkotások segítségével alakíthatnak ki önmagukban plasztikusabb képet a 12 energiáról.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

Új egyéni ügyfelek fogadása horoszkópkészítésre, életvezetési tanácsadásra és hosszútávú együttműködésre szabad kapacitás hiányában bizonytalan ideig szünetel.

 



A szolgálatkész és rendre vágyó Szűz

 

Hasznosítás, hatékonyság, hibátlanság: három nagyon fontos szempont mindenkiben, aki Szűz jellegzetességeket hordoz magában. A jellegzetesség itt annyit jelent, hogy az adott ember képzeletbeli belső színpadán van egy, vagy több olyan szereplő, azaz én-rész, aki-akik a Szűz lélekerő energiájának vezérlete alatt állnak. Tehát, egy, vagy több személyiségrész a Szűz zodiákus-jegyre jellemző módon ítéli meg a világot, és így reagál a mindennapok problémáira és történéseire. Ez természetesen ugyanígy van az összes többi energiánál – szereplőnél is, azonban a Szűz emberek esetében kiemelt fontosságú a hétköznapok rendje és a racionális kontroll, amivel kézben akarják tartani az életüket.

A Yin – Yang és a polaritás

A jól ismert kínai ábra a világmindenség egyik alapvető törvényét jeleníti meg, nevezetesen, hogy itt, a polaritás világában minden energia, erő elkerülhetetlenül magával hozza önnön ellentétének a világba születését is. A tudat – természet, jó – rossz, kiáradás – befogadás mind lehetséges megnyilvánulási felületei az eredendő megosztottságnak, ami a működő mindenséget jellemzi. Amióta csak  feljegyzések vannak róla úgy tűnik, hogy erre két különböző alapreakciója volt az embereknek: az egyik, hogy megpróbálták a működő rendszerek – a világ, a társadalom, a közösség, a család – ellentétes energiáit kiegyensúlyozni, harmóniába hozni, a másik, hogy megpróbáltak kívül kerülni a megosztottságon. Az első természetszerűleg mindig kifelé irányuló próbálkozás volt, mint például a kommunista eszme, a második vagy szintén kifelé irányuló, mint például a ’60-as évek hippi-mozgalmai, vagy befelé irányuló, mint az imádság, meditáció, megvilágosodásra törekvés útját járóké. Az első út legutóbbi globális kísérlete, az államszocializmus törvényszerűen bukott el, mivel rendszerszinten nem lehet felszámolni a polaritást, amíg létezik a mindenség (ugyanezért nem vezet sehova az egyéni, vagy csoportos anarchista törekvés sem). Elvileg ugyan elképzelhető lenne a létezésnek egy olyan állapota, amikor mindenki integrálta magába a mindannyiunkban ott rejtőző sokféle hatóerőt és létrehozta önmagán belül az egységet – és így a rendszert alkotó összes ember egyénileg megteremtett egysége összeadódik rendszerszinten is –, ez azonban a tudat jelenlegi állapotát tekintve nem várható túl hamar.

A másik út a befelé irányuló, ami tulajdonképpen az imént említett verzió egyéni kivitelezése, vagyis amikor valaki eléri a létezésnek azt az állapotát, hogy önmagán belül képessé válik megszüntetni az ős-törést, az én – nem én megosztottságot és a létezés teljességében képes érzékelni azt, ami van. És itt érünk vissza lassan a Szűz hétköznapjaihoz, mivel ennél a lélekerőnél az elme-energia működése sokkal erősebb, mint a többieknél. Márpedig az elme a poláris tudat megismerő működése. Vagyis, az elme a megosztottságon alapuló tudati érzékelés szerve, a duális valóság megismerésének eszköze és módja. Ez azt is jelenti, hogy a hétköznapi józan eszünk alapjellemzője a kettősségekben érzékelés, így például a jó – rossz kategóriába sorolás (ami persze elkerülhetetlen a mindennapokban való boldoguláshoz). És mivel az emberi elme a kognitív disszonancia jelensége (ld. az Ikrekről szóló cikket) miatt alapszinten mindig le akar voksolni valamelyik oldalra, így a Szűz, amelynél ennyire erős a megismerő elme energiája nagyon határozottan levoksol a jó – rossz polaritás egyik oldalára – nem nehéz kitalálni, hogy az esetek többségében melyik oldalra. És ebben a pillanatban már rá is rakta magát arra az energetikai sínre, aminek a végén elkerülhetetlenül szembe fog találkozni az általa itt és most választott „jó” ellentétével, hiszen minden energia automatikusan hozza magával az ellentétét is.

 A belső működés kulcsa: a „hogyan”

És így áll elő a Szűz visszatérő „tisztogatás, rendrakás – káosz, rendetlenség” ciklusa. Azaz, újból és újból megpróbál rendet rakni az életében, az otthonában, a kapcsolatában és sokáig érthetetlennek tűnő módon ő az a „szerencsétlen”, akit mindig újra elborít a kezelhetetlenség káosza. És ahhoz általában sok időnek kell eltelnie, hogy rájöjjön, hogy nem az lényeg, hogy mit csinál, hanem az, hogy hogyan. Mert persze nem azzal van a probléma, hogy megpróbálunk boldogulni az életünkkel és igyekszünk megtalálni a dolgok helyét a rendszerben. A visszatérő káosz arra próbál emlékeztetni, hogy mindezeket a külső cselekvéseket olyan belső hozzáállással próbáltuk meg véghezvinni, amely a tudati megosztottság miatt féloldalas volt: kizártuk a tudatunkból a másik oldalt. Például, ha segíteni próbálunk valakinek, akkor nem vagyunk képesek ránézni ezzel egyidejűleg az önző részünkre, hanem azonosítjuk magunkat a segítőkész szereplővel, ami megadja azt a jó érzést, hogy rendes emberek vagyunk, ám ezzel egyidejűleg lehasítunk egy részt a működésünkből és torzítottan érzékeljük önmagunkat, majd ennek következtében a világot is. És a Szűz nagyon nem szeretne hibázni, bűnössé válni, miközben óhatatlanul – de nem tudatosított módon – érzékeli, hogy éppen ő az, aki a legmesszebbre keveredett az egységtől – ami a vele éppen szemben, tehát tőle legtávolabb fellelhető Halak lélekerő analógiája –, és itt sínylődik a dualitás, az elme-megosztottság „poklában”, ami gyakorlatilag a hétköznapokban megélt valóság.

És ettől persze rossznak érzi magát és szinte egyfolytában szorong. Ha az Oroszlán a teljesítménytől nem függő önelfogadásban verhetetlen, akkor a Szűz a teljesítménytől független ön-el nem-fogadás ügyében az. Úgy érzi, hogy ő sosem tud semmit elég jól – holott általában legalább kétszer akkora a tényleges tudása, mint a többieknek –, vagy, hogy nem lesz képes végrehajtani – megcsinálni azt, amit éppen szükséges lenne, és ezért inkább elbújik a háttérben, hogy ne is vegye őt észre senki. Fentiek miatt egyébként ideális beosztott-típus: ő az, aki szereti, ha megmondják neki, hogy mit, hogyan, mettől-meddig csináljon, mert ez biztonság-érzetet ad neki a világ kiszámíthatatlanságának káoszában. És ráadásul neki nem állnak rendelkezésére azok az útjelző bóják sem, amelyek a többi ember esetében mutatják az utat: ő fél kapcsolatba kerülni az érzelmeivel, az ösztönökről már nem is beszélve, hiszen ezek miatt aztán – ő legalábbis így érzi – végképp kiszámíthatatlan, kontrollálhatatlan cselekedetekre ragadtathatná magát. Ebből kifolyólag nem szerencsés esetben túl „szárazzá” válhat, akivel nem lehet egy jóízűt enni, játszani, nevetni, szeretkezni. Valójában csak egy dolog segíthet neki kilábalni az örökösen újratermelődő problémahalmazból és ez pont az, ami rossz esetben a vesztét okozhatja: az elme és a megismerésen keresztüli megértés (kinek mi a gyengéje, az válhat az erősségévé...). A hétköznapi racionalitás ehhez persze nem elég, ezt lehet látni a tudomány elmúlt pár száz évén is, hiszen amennyi problémát megoldott, annyit ki is termelt.

Az elme: út és akadály egyszerre

A lehetséges megoldás, hogy az elme használatán, tehát a tapasztalásokból leszűrt megértésen keresztül váljon képessé magának az elme–tevékenységnek a megértésére. Azaz, megtanuljon ránézni a saját elméjének a működésére, ami nem szerencsés esetben a kizárólagos irányító volta miatt akár pusztítóvá is válhat, mint ahogy jó néhány tudományos felfedezésről idővel kiderült, hogy valójában mekkora kárt okoz a világnak. Tehát a feladat abban állna, hogy a gondolkodó, elemző és figyelem-összpontosító működését képessé váljon annak a tanulmányozására fordítani, amivel mindezeket végrehajtja, ami pedig az elme maga. Amennyire heroikus ez a feladat és amennyire nem vagyunk megtanítva rá, hogyan is lehetne ehhez egyáltalán hozzáfogni, annyira érthető, hogy miért igaz statisztikailag, hogy a Szűz embereket önsorsrontás-bajnoknak szokták tételezni. A Szűz jellegű személyiség sem rosszabb, vagy jobb, mint bármelyikünk, de neki azzal a feladattal kéne tudnia boldogulni – hogy elégedettnek tudja magát érezni az életében –, amivel egyikünk sem képes: rá kéne tudnia nézni kívülről a saját gondolkodó folyamataira, amihez viszont szükség lenne egy olyan céltudatos törekvésre és módszerre, aminek a segítségével a tudat egy olyan nézőpontjából tekinthet rá önmagára, ami túl van a hétköznapi racionalitáson.

És a száraz értelem ugyanúgy semmit nem ér önmagában érzések nélkül, mint ahogy a racionalitás sem elegendő az élet és a mindenség teljességének a megragadására. Ha az elme önkörében forog, akkor csak az egyre hatékonyabb és még több hasznot hozó megoldások felé törekszik, ami természetesen a saját helyén és jogán, a mindennapok szintjén nélkülözhetetlen. Azonban, ha ezt nem egészíti ki a hit, a bizalom, az intuíció és az egységlátás, akkor öncélúvá válhat a folyamat és szélsőséges mértékig fokozódva létrehozza azt a mindenáron-profitorientált, túlhajszolt létezést, amit ma szerte a világon láthatunk. A tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy a felülről-lefelé vezérelt rendszer-szintű megoldások ebből nem tudhatnak kivezetni, mivel akik ezeket megalkotják, azok is poláris elme-működéssel hozzák létre ezeknek a rendszereknek a gondolati alapját. Ebből kifolyólag valószínűleg csak elegendő számú olyan ember tevékenykedése jelenthetne megoldást, akik egyénileg már elérték a tudatosságnak legalább azt a szintjét, hogy képesek kívülről is ránézni a saját elme-működésükre. És amint a fentiekből kiolvasható, itt válik érvényessé a Szűzre vonatkozó leírás mindannyiunkra, hiszen mindegyikünk a józan, racionális eszével próbál meg boldogulni a hétköznapokban, még akkor is, ha adott esetben éppen egy érzelem-vezérelt személyről van szó, akinél ugyanúgy a poláris elme-működés lesz az a felület, ahol az érzelmei megjelennek a tudatában.

Kollektív elme-szerkezet: a közegtudat

A Szűz lélekerő egyik legdominánsabb érzése a megfelelni vágyás. Megfelelni mások elvárásának, nem hibázni, nem kitűnni túlzottan és szerénynek maradni. Ezek miatt a tulajdonságai miatt nagyon sokszor könnyen szerethető barát, társ, vagy családtag. Ha valami problémát okozhat, akkor az az ön-el nem-fogadásból fakadó önelítélés következtében fellépő kritizálás, ami viszont már másokra is kivetül. A Szűz verhetetlen a tisztátalanságok, rendetlenség, pazarlás és működési hiányosságok észrevételében és feltérképezésében (ez ügyben csak a Skorpió és a Bak tudja felvenni vele a versenyt). Ám mivel emellett mélyen legbelül rossznak érzi magát a fentebb leírtak miatt, ezért a külvilágban, másokban megjelenő tökéletlenségekre túlzottan is kritikusan reagálhat és a mellette élő úgy érezheti, hogy kiszaladna a világból a folytonos figyelmeztetések, észrevételek, szorongással teli óvatosság miatt. A Szűz külső-belső, fizikai-lelki tisztaság, makulátlanság iránti igénye hatalmas és ennek megfelelően nagyon jó érzéke is szokott lenni – ha odafigyel rá –, hogy mi az, ami egészséges és jól hasznosítható önmaga számára. Ami miatt könnyen elbukhat ezen a téren is, az pont a megfelelni vágyása, mivel az, amiről érzi, hogy neki a legjobb lenne, nem feltétlenül egyezik meg az adott közeg preferenciáival, amiben él, és ilyenkor hajlamos lehet feladni a saját törekvéseit másokért, a másoktól megkapható elfogadásért.

A közegtudat, amibe be vagyunk tagolva, az adott helyen és időben élők többségének világfelfogása, világlátása szerinti értelmező keret, ami meghatározza az ottani létezés minden aspektusát (ezt nevezte el Thomas Kuhn a tudományra vonatkoztatva paradigmának). Ezt úgy is meg lehet fogalmazni, hogy adott helyen és időben az a valóság, amit akkor és ott annak gondolnak (elég, ha felidézzük Galilei esetét az inkvizícióval). És itt vissza is értünk az ókori keleti filozófiák egyik esszenciájának tekinthető Védákhoz, ahol azt olvashatjuk, hogy az elme teremti meg a valóságot. Ha ugyanezt energetikai megközelítéssel próbálnánk szemléltetni, akkor azt mondhatnánk, hogy a minket körülvevő, nagyrészt anyagként érzékelt energiatér leképeződése az elménkben az, ami számunkra a valóság, a világ. Amilyen mértékig ez megegyezik az ott élő többi ember elmebeli leképeződésével arról, ami van, olyan mértékig egy valóságban élünk (ennek megjelölésére használjuk a konszenzus-valóság kifejezést). Ha valaki jelentős mértékben eltér ettől, akkor általában az adott közeg kiveti magából az egyént és ezt még ma is nagyon nehezen viseljük, jóllehet régebbi korokban, például a görögöknél még sokkal élesebben jelentkezett mindez: hiszen ott a halálbüntetésnél egy súlyosabb ítélet létezett, mégpedig a száműzetés. És amennyire igaz, hogy az elme teremti meg a valóságot, annyira igaz, hogy a Tudat teremtette meg a Létezést. Végső közelítésben a Szűz lélekerőnek ezekkel az ős-princípiumokkal van dolga: a saját, poláris működésével megteremtett, nagyon is konkrétan létező látszat-valóságától próbál eljuttatni bennünket a tapasztaláson és megismerésen keresztül az értelmünkben növekvő felfogás, megértés és tudatosság segítségével a Teremtő Tudatig, a bennünk lakozó Önteremtő Létezés eredendő működéséig.

 

 

Báder György weboldala. 2008. Cégmester PHP engine.