Asztrológia-tanfolyam

Az aktuális asztrológia-tanfolyam 2018. szeptember 6-án elindult.

 

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

 

Családfelállítás

Az állításokat mindig szombat-vasárnap tartjuk, mindkét napon 10.00-től kb. 19.00-ig. A soron következő családállítások időpontjai Pécsett:

  •  Szeptember 29-30 (várólistás állítói és 7 segítői hely van).
  •  Október 6-7 (várólistás állítói és 10 segítői hely van).
  •  Október 20-21 (várólistás állítói és 10 segítői hely van).

(A helyeket a hívások/e-mailek beérkezési sorrendjében töltöm föl.)

(Az épületben büfé jelenleg nem üzemel, a régi helyhez szokottak megértését kérjük ez ügyben; és aki első alkalommal jön, vagy évekkel korábban járt családállításon, kérem tanulmányozza át figyelmesen az itt található gyakorlati útmutatót.)

 

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

 

Új egyéni ügyfelek fogadása horoszkópkészítésre, életvezetési tanácsadásra és hosszútávú együttműködésre szabad kapacitás hiányában bizonytalan ideig szünetel.

 

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



A nem-evilági Angyal

 

A zodiákus 12 energiája közül a talán legmegfoghatatlanabb a Halak lélekerő, amelyet ha a képzeletbeli belső színpadunkon szereplőként jelenítünk meg, akkor nem-evilági Angyalként tűnik fel. Mint a neve is mutatja, a többiekkel ellentétben ő jellemzően nem a színpadon tartózkodik, hanem odaát, a túloldalon – bármi is legyen az a terület, amelyet jobb híján így nevezünk. Ez az a létezési sík, ahonnét jöttünk és ahova a halálunk után visszatérünk. Erről biztosat senki sem tud, de sokaknak van elképzelésük arról, hogy milyen lehet. Ezeket az elképzeléseket most nem érintjük, békében hagyjuk és egyetlen lényeges elemre koncentrálunk, ami azt a létsíkot megkülönbözteti a mi poláris, megosztott valóságunktól – ez pedig az egység. „Odaát” egy olyan egység van, ami itt, ebben a valóságban legfeljebb csak pillanatokra tud megjelenni, előállni, mert utána visszazökkenünk a poláris, kettősségek vezérelte létezésbe és beleveszünk a jó – rossz, tettes – áldozat, fehér – fekete felosztásaink által meghatározott elmeműködésbe. Odaát az egység, itt pedig a kettősségek, megosztottság, polaritás – és ennyi elég is lesz, hogy ennek a szereplőnek a talán leglényegesebb működési jellemzőit megragadhassuk.

Túloldal és evilág között megrekedve

A többi szereplő, akik a színpadon – tehát itt, a poláris valóságban – vannak, időnként hajlandóak kirándulni a túloldalra: kíváncsiságból, kalandvágyból, felfedezésvágyból, tanulni vágyásból, aztán sürgősen jönnek is vissza a színpadra, mert ők itt érzik magukat otthon. Az Angyal ezzel szemben pont fordítva: ő időnként hajlandó „átrándulni” ide, ebbe a valóságba, aztán sürgősen megy is vissza, mert ez a megosztott világ, amiben ennyi „fekete” – félelem, szenvedés, fájdalom – is van, nem igazán tetszik neki. Ő „odaáti” súlyponttal éli az életét bennünk, azaz, vágyik az egységre. Ennek következtében a Halak jellegű ember – anélkül, hogy ennek feltétlenül tudatában lenne – sokkal jobban szenvedhet a világban található megosztottságtól, fájdalmaktól, rossz dolgoktól, mint a többiek. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy fáj neki az élet. Van közöttük, aki hangosan szenved az életfájdalomtól – és akkor tele van érzelmi kitörésekkel –, és van, aki csendben, ő pedig az önfeladó mártír, akinek szavát sem hallani, és persze a két véglet között bármilyen átmenet is lehetséges.

Fentiekből következően a bennünk lakozó nem-evilági Angyal az egységet vágyná átélni itt. Ha ezt az érzést szavakba próbáljuk átfordítani, akkor a feloldódó eggyé válást, illetve a feltétel nélküli szeretetet és elfogadást nevezhetnénk meg vágyként, de ezek sem feltétlenül tudatosultan jelentkeznek egy adott emberben, hanem sokszor csak valami megfogalmazatlan hiányként adnak hírt magukról. Ha képben próbáljuk megjeleníteni az egységvágyat, akkor a földi valóságok közül talán leginkább az óceánban úszkáló halacska képével tudnánk érzékeltetni azt a határtalanságot és feloldódást, amire ez a szereplő vágyik bennünk. És ha valaki ráhangolódik arra az életérzésre, amit egy ilyen halacska érezhet, akkor könnyű lesz belátnia, hogy ez a lény soha nem lenne képes olyan kijelentést tenni, hogy „ami engem körülvesz, az az én egy köbméter tengerem”. Jelenítsük meg magunk előtt a képet és érezni fogjuk, hogy ebből a létérzésből lehetetlenség önmagunk körül egy egy-köbméter-kockányit lehasítani az egészből, mondván, hogy „ez vagyok én, ez az enyém”. És a Halak jellegű emberben ez az a lelki tendencia, ami miatt sokszor nem tudja maga körül meghúzni a határokat, nem találja a fogódzókat az életben, vagyis nem épülnek fel a stabil én-határai.

Ebből következően sokszor nem tudja, hogy hol végződik ő, és hol kezdődik a másik. Nem tud nemet mondani akkor sem, amikor egyértelműen túlzó a másik fél kérése és ugyanígy nem tudja megkövetelni sem azokat a dolgokat, amik neki járnának. Ezek önmagukban is sok nehézséget okozhatnak, de vannak egyéb következményei is ennek a belső működésnek. Tudniillik, itt a földön úgy működnek a dolgok, hogy egy fel nem épített házat nem lehet lebontani – ezt persze a józan eszünkkel nagyon is jól tudjuk. Jelen esetben viszont az a helyzet, hogy ahhoz, hogy az eggyéváló feloldódás bekövetkezhessen – amire ő a legjobban vágyik – kéne egy stabil, „falakkal” körülvett–felépített személyiség, amiből fel lehet oldódni, amit fel lehet oldani a kivételezett pillanatokban. És ez pont azért nincs meg, mert ő nem engedte ezt felépülni az „óceáni” életérzés miatt. Tényleg szomorú történet, hiszen ő lehetetlenítette el annak a személyiségnek a felépülését, ami ahhoz kellett volna, hogy megvalósulhasson az, amire a legjobban vágyott. Gyakorlatilag saját maga alatt fűrészelte el az ágat úgy, hogy nem is tudott róla és ezzel elvágta magát attól a lehetőségtől, hogy megtalálhassa a lelki békéjét itt az életben.

A megoldás felé haladva

Ha a fenti dilemmát másképp jelenítjük meg, akkor adódhat – képileg megragadhatóan is – a megoldás lehetősége. Képzeljük el az emberi személyiséget tintapacaként, amit három vízszintes zónára osztunk fel. A középső rész – a tintapaca „zöme”, közepe – a hétköznapi, normál tudatosság tartománya, ahol a mindennapi életünket éljük. A „pacának” a lenti nyúlványai a tudatalatti tartományokat szimbolizálják (de ezzel itt most nem foglalkozunk, akit érdekel, a Skorpiónál utána olvashat), a felfelé törő nyúlványok pedig a tudatfeletti tartományokat. Ebbe jelen esetben beleértjük mindazokat a finom, szubtilis energiasíkokat, amiket a hétköznapi tudatunkkal nem vagyunk képesek érzékelni, ilyen lehet például az asztrológiai energiák síkja, a családfelállítás energiamezeje, a művészi ihlet, a meditáció során elérhető síkok, no meg persze, az a tartomány is, ahonnét jöttünk és ahova megyünk az élet befejeztével. Vagyis, itt található – a lélekben – az Angyal is, a maga egységvágyával. Tehát, ha egy jellegzetesen Halak ember kijelenti, hogy „amire én vágyok (felső zóna, Angyal) az sehol nincs a Földön (középső zóna, hétköznapok)” – akkor igazat mond. Mert középen a megosztottság és polaritás van, az egység és a vágy pedig odafent. Ha most belegondolunk, hogy ezeket a nagyon elvont gondolatokat mekkora eséllyel tudhatja valaki önmagától átlátni a saját életében, akkor könnyen beláthatjuk, hogy sok esetben miért találják meg nehezebben a Halak jellegű emberek a helyüket az életben.

De amint említettük, ezzel a megjelenítéssel adódhat lehetőségünk kiutat is találni: ha sikerül a felső zónát egy kicsit közelíteni „lefelé”, illetve a középsőt emelni egy kicsit „felfelé”, akkor a két – eredetileg egymás fölött-alatt elhelyezkedő – zónának kialakulhat egy közös részhalmaza, egy olyan „átfedő sáv”, ami a Halak embernek az élhető életet jelentheti. (Szólnak híradások olyanokról, akiknek sikerült a két sávot teljes egészében egymásba illeszteni – ezeket hívják tőlünk keletebbre megvilágosodottaknak –, ez a „veszély” azonban minket, hétköznapi embereket nem fenyeget, így bőven megelégednénk egy élhető sáv létrejöttével...) Ehhez a fentiek értelmében két különböző lelki mozdulat szükséges: az egyik – fentről lefelé irányba – a szubtilis, finom síkok földközelbe ültetése, a másik, az ellenkező irányú folyamat pedig a hétköznapi megélések közelítése a feloldódó eggyéválás megvalósítása felé. Lássuk először, hogy miként sikerülhet a finomabb rezgéssíkok vágyait, elképzeléseit közelíteni a földi valósághoz.

Először is érdemes tisztázni, miként jelentkezhetnek ezek a vágyak a személyiségben. Képzeljünk el egy nőt (a férfiak hajlamosabbak nem figyelni az érzéseikre, így ez a folyamat jobban szemléltethető hölgyekkel), aki a feloldódó eggyéválásról és a feltétel nélküli szeretetről álmodozik a leendő kapcsolata ügyében (és ha a hölgyek a szívükre teszik a kezüket, akkor 95%-uk azt mondaná, hogy volt ilyen az életében): ez gyakorlatilag megegyezik a „herceg a fehér lovon” elképzeléssel. És ez egy nagyon szép kép, egy baj van vele: hogy gyakorlatilag egyetlen egy, két lábon közlekedő hímnemű egyed sem képes beteljesíteni azokat az elvárásokat, amelyek ebből a képből fakadnak. És azoknak a nőknek, akikben nagyon erős a Halak jelleg, pont emiatt záros határidőn belül „sikerül minden királyfit békává csókolni” (természetesen ugyanígy igaz ez a Halak férfiakra királylány – béka ügyében).

Innét aztán kétfelé vezethet az út (meg persze a kettőnek bármilyen vegyítése felé is): vagy mindig újra és újra elindul valaki  a következő „herceg” felé, vagy csendben szenvedve benne marad a kapcsolatban, „úgyse találnám meg senkiben sem” jelszóval működő önfeladó mártírként. Ez utóbbi azzal a nem ritka „halacska” életérzéssel analóg, hogy „minek venném a fáradságot, hogy arrébb ússzak, úgyis ugyanabban az óceánban vagyunk mindannyian, nem mindegy, hogy egy méterrel idébb, vagy odább lebegek a vízben?” – amiben egyébként igaza van! A tévesztésének pont ez a lényege: azért nem áll neki lehatárolódni egy személyiségbe, mert tudja-érzi, hogy mindannyian egyek vagyunk a létezés végső szintjén és az út végén ugyanaz várná, amiben most, az elején is van: az egység. És mégis: elvéti az élete célját, amennyiben nem építi fel a stabil én-határokkal meghúzott személyiséget, mert ezért született meg a polaritásba. Az egyik a pre-perszonális egység, amelyik még nem építette fel az identitását, a másik pedig már képes meghaladni a személyiséget, az egyéni egót, ezért transzperszonális.

Megoldás a mindennapokra

A megoldás egyik feléhez (tehát, hogy a „felső zónát” közelítsük a földi valóság felé) több dolog is szükséges: először is az elmaradt én-határok felépítése, meghúzása. Ez azért nem könnyű a Halak embernek, mert egészen biztos, hogy sokszor nemet kell majd mondania olyan helyzetekben is, amikor eddig mindig igent mondott – a másikra, miközben önmagára pedig nemet. Most meg kell tanulnia lehatárolódni és tisztázni a kapcsolataiban, hogy mik a reálisan teljesíthető elvárások – és ugyanez a feladata önmagával is, vagyis tisztáznia magában, hogy mik azok az elképzelések egy kapcsolatról, amik itt, mai körülmények között élhetőek. Ez egy hosszabb egyensúly-keresési folyamatot jelent, aminek során az éteri finomságú vágyait, ideáljait egészséges mértékig földközelbe kell ültetnie úgy, hogy az még élhető legyen a számára: megkeresni a kompromisszumokat, amelyek még nem jelentenek megalkuvást a számára. Hasznos lehet ebben a folyamatban például elkészíteni egy listát, amelyben összeírja, hogy mik azok a dolgok, amelyeket ő szeretne kapni a társától, melyek azok, amelyeket adni tud, illetve melyek azok, amik az ő részéről biztosan nem lehetnek benne egy kapcsolatban. És ezt a listát mondjuk egy évig havonta egyszer átnézni, hogy az előző hónaphoz képest hogyan látja: kihúzna-e valamit valamelyik felsorolásból és beírna--e a helyére valamit, vagy sem? Ilyen módon ebben a periódusban „objektiválódhat” a számára, hogy reálisak-e az elvárásai, vagy sem.

A megoldás másik fele a hétköznapi megélések közelítése az egység felé. Ez gyakorlatilag a feloldódó eggyé válás átélését jelenti a mindennapok során. Ez sok különféle módon történhet meg: van, akinek a harcművészet gyakorlása során az energiákra való ráhangolódás adhatja meg ezt az élményt, van, akinek a természetbe való „belegyönyörödés”, vagy éppen társastánc, és van, akinek egy lélekteli beszélgetés, vagy ilyen írások olvasása, ilyen filmek megtekintése. De akár a rejtvényfejtés, színjátszás, horgászat, vagy a szavakkal való játék is alkalmas lehet erre a célra. Ezeken kívül szóba jöhet még az úszás, búvárkodás, tengerben lebegés, az álmokkal való komoly foglalkozás, a játék – amit nem győzelemre játszunk, hanem a játék öröméért –, illetve a szeretkezés, aminek jó esetben definitíve eggyéváló feloldódás a vége, amit orgazmusnak hívunk. És valószínűleg itt lehet tetten érni az egyik okát annak, hogy manapság miért annyira túlhajszolt, túllihegett ennek a területnek a megélése: sokakban van ott az igény, hogy átélhessenek ilyen feloldódást, de a szexen kívül sokszor nem ismernek más lehetőséget ennek a megvalósítására (a szexualitást illetően természetesen ezen kívül még sok egyéb tényező is közrehat a mai korban, amelyek hozzájárultak a jelen helyzet kialakulásához). Tovább folytatva a sort, van aki a hétköznapi munkáját képes ilyen módon végezni – akkor is, ha ez első pillantásra furcsán hathat (akiket ez érdekel, annak ajánlom figyelmébe Csíkszentmihályi Mihály „flow”-ról szóló írásait). A művészi ihlet és az ebből fakadó alkotás is lehet ilyen megélés, akárcsak egy műalkotás szemlélése, befogadása közben átélt katarzis, legyen szó szoborról, szellemi alkotásról, vagy zenéről. Minden olyan tevékenység, ami direkten célozza ennek az állapotnak az elérését triviálisan idetartozik: jóga, ima, meditáció, relaxáció, autogén tréning, és a többi. Ilyen lehet a csoporthatás is, amely esetben a csoporthoz tartozás érzése önmagában adhat egy feloldódás-élményt, legyen ez  könnyű-, vagy komolyzenei koncert, vagy akár focimeccs (feltételezve persze, hogy az egyén odatartozónak érzi magát a csoporthoz, mert ha nem, akkor tömegben lesz magányos – ami bizonyos szempontból még rosszabb is lehet, mint az egyedüli magány). És persze, ha bármelyik kettő összeadódik – például csoportban meditál, vagy relaxál – akkor felerősödik a hatás.

Hely a szivárványhídon

A fentieken kívül van még három lehetőség, amelyek éppúgy meg tudhatják adni a feloldódást és egyfajta egységérzés átélésének a lehetőségét, mint az eddig felsoroltak, csak megvannak a maguk veszélyei: ezek az alkohol, a kábítószer és a virtuális valóság. Mind a háromtól könnyű függővé válni, és aki egyszer ráérzett ezeknek az ízére, nem biztos, hogy könnyen vissza tud térni a valóságba. Míg az alkohol nagyon régóta rendelkezésére áll azoknak, akik valamiért szerettek volna „elmenekülni ebből a valóságból”, addig tömegesen az utóbbi kettőre ez csak a mai korban igaz. És persze a fiatalok – mivel nekik éppúgy senki nem tanította meg ezeket a dolgokat, ahogy annak idején nekünk sem – a kezük ügyébe eső legegyszerűbb megoldások felé vonzódnak, amint az látszik is a mai koron. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a ma születő gyerekek sokkal nagyobb hányadának van késztetettsége az ilyen dolgokkal való foglalkozásra, mint a korábbi generációk tagjainak, mert most „ilyen a korszellem”, azaz, ez van az időminőségbe kódolva. Amíg mindannyiunk gondolkodása, átlátása nem változik meg ezeket illetően, úgy vélem, hiú remény elvárni a fiataloktól, hogy ők találjanak rá saját maguktól azokra a megoldásokra, amelyeken keresztül építő módon élhetik meg az ilyen irányú késztetéseiket – ehhez a kollektív szemléletnek kellene változnia, hiszen ez határozza meg, hogy milyen lehetőségekkel ismertetjük meg a gyerekeinket (és természetesen nem ez az egyetlen lehetséges ok, amiért valaki drogozhat, vagy iszik).

 Az utóbbi három kivételével a fenti megélések bármelyike veszélytelen lehetőség arra, hogy a nem-evilági Angyal energiáját önmagunk által irányítottan használjuk fel a mindennapokban. A Halak jellegű embereknek éppúgy szükségük van arra, hogy a fentieken keresztül – legalább két-három módon – egyedül is képesek legyenek átélni a feloldódó eggyé válást a hétköznapokban, mint ahogy a társukkal együtt, közösen átélt ugyanilyen élményekre is. A kettőre együtt: egyedül is, közösen is. A másik fontos dolog, amire figyelni kell a kivitelezés során a mérték: ha valaki alulműködi önmagához, a saját, valódi egyensúlyához képest ennek az energiának a megélését a mindennapokban, akkor a fölös, el nem használt Angyal-energia életidegenségben, elveszettségben, talajtalanságban nyilvánulhat meg. Ezek az emberek szoktak sokszor úgy fogalmazni, hogy „tévedésből kerültek a Földre”, „rossz családba születtek”, „elcserélték őket”, és teljesen kaotikus életérzéssel élhetik az életüket. A másik végletnek, a túlműködésnek is megvannak a maga veszélyei, ekkor válhat valaki „elszállttá”, ahogy azt ezoterikus, spirituális útkeresők körében nem ritkán tapasztalni lehet. És a megtalálandó mérték ügyében nagyon fontos, hogy mindenkinek csak önmagához képest értelmezhető az egyensúlya: amennyiben valakit a sorsa művészi pályára akar terelni, vagy éppen papként, apácaként, szerzetesként, esetleg tanítványként találhatja meg az önmegvalósítást, akkor ezeknek az embereknek nyilván sokkal nagyobb „dózis” lesz az egyensúlyos a mindennapokban, mint egy olyan embernek, akit a munkája és önkibontakoztatása a poláris, „normál” világ dolgaihoz köt, és e mellett keresi az Angyal energiájának számára egyensúlyos megélési verzióit a hétköznapokban. Az a Halak személyiség, aki végighalad ezen az ösvényen végül megtalálhatja a saját, egyéni helyét a világban: fél lábbal a valóság talaján, fél lábbal „odaát” állva a szivárványhídon segítheti a többieket a keresésben és a létbeáramló energiák realizálásában.

Báder György weboldala. 2008. Cégmester PHP engine.