Halak

A nem-evilági Angyal

A zodiákus 12 energiája közül a talán legmegfoghatatlanabb a Halak lélekerő, amelyet ha a képzeletbeli belső színpadunkon szereplőként jelenítünk meg, akkor nem-evilági Angyalként tűnik fel. Mint a neve is mutatja, a többiekkel ellentétben ő jellemzően nem a színpadon tartózkodik, hanem odaát, a túloldalon – bármi is legyen valójában az a terület, amelyet jobb híján így nevezünk. Ez az a létezési sík, ahonnét jöttünk és ahova a halálunk után visszatérünk. Erről részletekbe menően biztosat senki sem tud, de sokaknak van elképzelésük arról, hogy milyen lehet. Ezeket az elképzeléseket most nem érintjük, békében hagyjuk és egyetlen lényeges elemre koncentrálunk: arra, ami azt a létsíkot megkülönbözteti a mi poláris, megosztott valóságunktól – ez pedig az egység. „Odaát” egy olyan Egység van, ami itt, ebben a valóságban legfeljebb csak pillanatokra tud megjelenni, előállni, mert utána visszazökkenünk a duális, kettősségek vezérelte létezésbe és beleveszünk a jó – rossz, tettes – áldozat, fehér – fekete felosztásaink által meghatározott elmeműködésbe. Odaát az egység, itt pedig a kettősségek, megosztottság, polaritás – és ennyi elég is lesz, hogy ennek a szereplőnek a talán leglényegesebb működési jellemzőit megragadhassuk.

Anyagi – fizikai sík

A test és a kézzelfogható valóság

A Halak jellegű személyiség számára nem szerencsés esetben kissé idegennek tűnhet minden, ami fizikai: túl nehéz lehet a valóság, vagy a saját teste, megoldhatatlan feladatnak tűnhet bármi, amiben a konkrét tárgyakkal, anyagokkal, lét-elemekkel kéne elvégezni valamit, és úgy érezheti, hogy neki nincs érzéke semmihez, ami megfogható. Vagyis igen könnyen lúzerként könyvelheti el magát, még mielőtt bármibe belefogna, vagy megméretné magát. Fentiek miatt elképzelhető, hogy nemigen boldogul sem a pénzteremtéssel, sem a pénzzel való bánással; például ha valamely oknál fogva egyébként kedvező anyagi körülmények között él, akkor igen sokszor meggondolatlanul szórja a pénzt, vagy egész egyszerűen kifolyik a kezei közül, de az is lehet, hogy mások kihasználják az őszinte segítőkészségét és rászedik, becsapják. Éppígy kihívás lehet a számára, hogy a testével való törődés, táplálkozás, vagy szexualitás terén megtalálja azt az önmaga számára kiteljesítő egyéni működést, amire ráérezve meg tudja húzni maga körül e tekintetben az én-határait: mi az, ami jöhet, ami belefér, és mi az, ami nem. Jó megélés esetén viszont mindezek ellentéteképpen egy hihetetlenül problémamentes, mindennel együttáramlani képes életet élhet, amiben pont akkor ér oda mindenhova, amikor az ideális, akkor cselekszik, amikor az éppen jó, és akkor vár ki, amikor baj származna abból, ha bármit is csinálna. Vagyis ilyenkor automatikusan harmóniát eredményező működésmóddal tudja élni az életét, mintha távvezérléssel/”angyali” sugallatok mentén haladna folyamatosan.
Kinézetre a Halak jellegű hölgyek sokszor sellő-alakúak, vagyis önmagukhoz képest relatíve széles csípő-, és deréktájékkal rendelkeznek, a férfiaknál ez a terület inkább pocakosodásra hajlamos. Mindkét nem esetében jellemző lehet az egymástól viszonylag távol lévő két szem (a távolságukat tekintve a két szem közé beférne még egy középre), illetve távolba révedő és/vagy ködös, bizonytalan lehet a tekintetük; valamint sokszor puha, minden enyhe érintés-lenyomatot is megőrző a bőrük és az alatta lévő kötőszövet minősége. Nem szerencsés megélés esetén bizonytalanul állhat a lábán – boka-, és/vagy lábfej-problémái lehetnek, és időnként olyan a járásuk, mint a folyton vízen tartózkodó tengerészeknek a szárazföldön. A Halak típus fejének körtérfogata ritkán kicsi, vagy közepes, sőt, inkább hangsúlyos szokott lenni a mérete – de nem aránytalanul nagy, hanem harmonikusan illeszkedik az egész alkatához. Ha problémái vannak, akkor a teste hajlamossá válik a vizesedésre/elhízásra, és beazonosíthatatlan/ismeretlen eredetű betegségek üthetik fel a fejüket az életében.

Túloldal és evilág között megrekedve

A többi belső szereplő, akik a lélek-színpadon – tehát itt, a poláris valóságban – vannak, időnként hajlandóak körülnézni a túloldalon is: kíváncsiságból, kalandvágyból, felfedezésvágyból, tanulni vágyásból, aztán sürgősen jönnek is vissza a színpadra, mert ők itt érzik magukat otthon. Az Angyal ezzel szemben pont fordítva: ő időnként hajlandó „átrándulni” ide, ebbe a valóságba, aztán sürgősen megy is vissza, mert ez a megosztott világ, amiben ennyi „fekete” – azaz: félelem, szenvedés, fájdalom – is van, nem igazán tetszik neki. Ő „odaáti” súlyponttal éli az életét bennünk, vagyis vágyik az egységre. Ennek következtében a Halak jellegű ember – legtöbbször anélkül, hogy ennek tudatában lenne – sokkal jobban szenvedhet a világban található megosztottságtól, fájdalomtól, rossz dolgoktól, mint a többiek. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy fáj neki az élet. Van közöttük, aki hangosan szenved az életfájdalomtól – és akkor tele van érzelmi kitörésekkel az élete és a közeli emberi kapcsolatai –, és van, aki csendben – ő pedig az önfeladó mártír, akinek szavát sem hallani; és persze, mint mindegyik energia esetében, a két véglet közötti bármilyen átmenet is előfordulhat.

Lelki – szellemi sík

A hétköznapok megélése, mint érzelmi kihívás

Fentiekből következően a bennünk lakozó nem-evilági Angyal az egységet vágyná átélni itt. Ha ezt az érzést szavakba próbáljuk átfordítani, akkor a feloldódó eggyé válást, illetve a feltétel nélküli szeretetet és elfogadást nevezhetnénk meg vágyként, de ezek sem feltétlenül tudatosultan jelentkeznek egy adott emberben, hanem sokszor csak valami megfogalmazatlan hiányként adnak hírt magukról. Ha képben próbáljuk megjeleníteni az egységvágyat, akkor a földi valóságok közül leginkább talán az óceánban úszkáló halacska képével tudnánk érzékeltetni azt a határtalanságot és feloldódást, amire ez a szereplő vágyik bennünk. És ha valaki ráhangolódik arra az életérzésre, amit egy ilyen vízi lény érezhet, akkor könnyű lesz belátnia, hogy ez a lény soha nem lenne képes olyan kijelentést tenni, hogy „ami engem körülvesz, az az én egy köbméter tengerem”. Jelenítsük meg magunk előtt a képet és érezni fogjuk, hogy ebből a létérzésből lehetetlenség önmagunk körül egy egy-köbméter-kockányit lehasítani az egészből, mondván, hogy „ez vagyok én, ez az enyém”. És a Halak jellegű emberben ez az a lelki tendencia, ami miatt sokszor nem tudja maga körül meghúzni a határokat, nem találja a fogódzókat az életben, vagyis nem épülnek fel a stabil én-határai.
Ebből következően sokszor nem tudja, hogy hol végződik ő, és hol kezdődik a másik. Nem tud nemet mondani akkor sem, amikor egyértelműen túlzó a másik fél kérése és ugyanígy nem tudja megkövetelni sem azokat a dolgokat, amik neki járnának. Ezek önmagukban is sok nehézséget okozhatnak, de vannak egyéb következményei is ennek a belső működésnek. Tudniillik, itt a földön úgy működnek a dolgok, hogy egy fel nem épített házat nem lehet lebontani – ezt persze a józan eszünkkel nagyon is jól tudjuk. Jelen esetben viszont az a helyzet, hogy ahhoz, hogy az eggyéváló feloldódás bekövetkezhessen – amire ő vágyik a legjobban – kéne egy stabil, „falakkal” körülvett–felépített személyiség, amiből fel lehet oldódni, amit fel lehet oldani a kivételezett pillanatokban. És ez pont azért nincs meg, mert ő nem engedte ezt felépülni az „óceáni” életérzés miatt. Tényleg szomorú történet, hiszen ő lehetetlenítette el annak a személyiségnek a felépülését, ami ahhoz kellett volna, hogy megvalósulhasson az, amire a legjobban vágyik. Gyakorlatilag saját maga alatt fűrészeli az ágat úgy, hogy nem is tud róla, és ezzel legtöbbször elvágja magát attól a lehetőségtől, hogy megtalálhassa a lelki békéjét itt az életben.

A megoldás felé haladva

Ha a fenti dilemmát másképp jelenítjük meg, akkor adódhat elő – képileg megragadhatóan is – a megoldás lehetősége. Képzeljük el az emberi személyiséget tintapacaként, amit három vízszintes zónára osztunk fel. A középső rész – a tintapaca „zöme”, közepe – a hétköznapi, normál tudatosság tartománya, ahol a mindennapi életünket éljük. A „pacának” a lenti nyúlványai a tudatalatti tartományokat szimbolizálják (amikkel itt most nem foglalkozunk; akit érdekel, a Skorpiónál utána olvashat), a felfelé törő nyúlványok pedig a tudatfeletti tartományokat. Ebbe jelen esetben beleértjük mindazokat a finom, szubtilis energiasíkokat, amiket hétköznapi tudatállapotban nem szoktunk érzékelni; ilyen lehet például az asztrológiai energiák síkja, a családfelállítás energiamezeje, a művészi ihlet, vagy a meditáció során elérhető síkok, no meg persze, az a tartomány is, ahonnét jöttünk és ahova megyünk az élet befejeztével. Vagyis, itt található – a lélekben – az Angyal is, a maga egységvágyával. Tehát, ha egy jellegzetesen Halak ember kijelenti, hogy „amire én vágyok (felső zóna, Angyal) az sehol nincs a Földön (középső zóna, hétköznapok)” – akkor igazat mond. Mert középen a megosztottság és polaritás van, az egység és az ő vágya pedig odafent. Ha most belegondolunk, hogy ezeket a nagyon elvont gondolatokat mekkora eséllyel tudhatja valaki önmagától átlátni a saját életében, akkor könnyen beláthatjuk, hogy sok esetben miért találják meg nehezebben a Halak jellegű emberek a helyüket az életben.
De amint említettük, ezzel a megjelenítéssel adódhat lehetőségünk kiutat is találni: ha sikerül a felső zónát egy kicsit közelíteni „lefelé”, illetve a középsőt emelni egy kicsit „felfelé”, akkor a két – eredetileg egymás fölött-alatt elhelyezkedő – zónának kialakulhat egy közös részhalmaza, egy olyan „átfedő sáv”, ami a Halak embernek az élhető életet jelentheti. (Szólnak híradások olyanokról, akiknek sikerült a két sávot teljes egészében egymásba illeszteni – ezeket hívják tőlünk keletebbre megvilágosodottaknak –, ez a „veszély” azonban minket, hétköznapi embereket nem „fenyeget”, így bőven megelégednénk egy élhető sáv létrejöttével...) Ehhez a fentiek értelmében két különböző lelki mozdulat szükséges: az egyik – fentről lefelé irányba – a szubtilis, finom síkok földközelbe ültetése, a másik, az ellenkező irányú folyamat pedig a hétköznapi megélések közelítése a feloldódó eggyéválás megvalósítása felé. Lássuk először, hogy miként sikerülhet a finomabb rezgéssíkok vágyait, elképzeléseit közelíteni a földi valósághoz.

Az érzelmi kihívás jellege

Először is érdemes tisztázni, miként jelentkezhetnek ezek a vágyak a személyiségben. Képzeljünk el egy nőt (a férfiak hajlamosabbak nem figyelni az érzéseikre, így ez a folyamat könnyebben szemléltethető nőkkel), aki a feloldódó eggyéválásról és a feltétel nélküli szeretetről álmodozik a leendő kapcsolata ügyében (és ha a hölgyek a szívükre teszik a kezüket, akkor 95%-uk azt mondaná, hogy volt ilyen az életében): ez gyakorlatilag megegyezik a „herceg a fehér lovon” elképzeléssel. És ez egy nagyon szép kép, mindössze egy baj van vele: hogy gyakorlatilag egyetlen egy, két lábon járó hímnemű egyed sem képes beteljesíteni azokat az elvárásokat, amelyek ebből a képből fakadnak. És azoknak a nőknek, akikben nagyon erős a Halak jelleg, pont emiatt záros határidőn belül „sikerül minden királyfit békává csókolni” (természetesen ugyanígy igaz ez a Halak férfiakra királylány–béka ügyében).
Innét aztán kétfelé vezethet az út (meg persze a kettőnek bármilyen vegyítése felé is): vagy mindig elindul valaki újra és újra a következő „herceg” felé, vagy csendben szenvedve benne marad az adott kapcsolatban, „úgyse találnám meg senkiben sem”–jelszóval működő önfeladó mártírként. Ez utóbbi azzal a nem ritka „halacska” életérzéssel analóg, hogy „minek venném a fáradságot, hogy arrébb ússzak, úgyis ugyanabban az óceánban vagyunk mindannyian, nem mindegy, hogy egy méterrel idébb, vagy odább lebegek a vízben?” – amiben egyébként igaza van! A tévesztésének pont ez a lényege: azért nem áll neki lehatárolódni egy személyiségbe, mert tudja-érzi, hogy mindannyian egyek vagyunk a létezés végső szintjén, és az út végén ugyanabban találná magát, mint ahol – végső soron – most is van: az egységben. És mégis: elvéti az élete célját, amennyiben nem épít fel egy stabil én-határokkal meghúzott felnőtt személyiséget, merthogy ezért született meg a polaritásba. A gyereki létre hajazó, pre-perszonális egység az, amelyik még nem építette fel az identitását, a stabil én-határú ember pedig már képes lehet meghaladni a személyiséget, az egyéni egót, és ekkor transz-perszonálissá, azaz én-meghaladottá válhat.

Megoldás a mindennapokra

A megoldás egyik feléhez (tehát, hogy a „felső zónát” közelítsük a földi valóság felé) több dolog is szükséges: először is az elmaradt én-határok felépítése, meghúzása. Ez azért nem könnyű a Halak embernek, mert egészen biztosan sokszor nemet kell majd mondania olyan helyzetekben is, amikor eddig mindig igent mondott – a mindenkori másikra, miközben önmagára pedig nemet. Most meg kell tanulnia lehatárolódni és tisztázni a kapcsolataiban, hogy mik a reálisan teljesíthető elvárások – és ugyanez a feladata önmagával is, vagyis tisztáznia magában, hogy mik azok az elképzelések egy kapcsolatról, amik itt, mai körülmények között élhetőek. Ez egy hosszabb egyensúly-keresési folyamatot jelent, aminek során az éteri finomságú vágyait, ideáljait egészséges mértékig földközelbe kell ültetnie úgy, hogy az még élhető legyen önmaga számára: megkeresni a kompromisszumokat, amelyek még nem jelentenek megalkuvást. Hasznos lehet ebben a folyamatban például elkészíteni egy listát, amelyben összeírja, hogy mik azok a dolgok, amelyeket ő szeretne kapni a társától, melyek azok, amelyeket adni tud, illetve melyek azok, amik az ő részéről biztosan nem lehetnek benne egy kapcsolatban. És ezt a listát mondjuk egy évig havonta egyszer átnézni, hogy az előző hónaphoz képest hogyan látja: kihúzna-e valamit valamelyik felsorolásból és beírna-e a helyére valamit, vagy sem? Ilyen módon ebben a periódusban „objektiválódhat” a számára, hogy reálisak-e az elvárásai, vagy sem.
A megoldás másik fele a hétköznapi megélések közelítése az egység felé. Ez gyakorlatilag a feloldódó eggyé válás átélését jelenti a mindennapok során. Ez sok különféle módon történhet meg: van, akinek a harcművészet gyakorlása során az energiákra való ráhangolódás adhatja meg ezt az élményt, van, akinek a természetbe való „belegyönyörödés” és van, akinek egy lélekteli beszélgetés, vagy ilyen írások olvasása, ilyen filmek megtekintése. Ezeken kívül szóba jöhet még az úszás, búvárkodás, tengerben lebegés, az álmokkal való komoly foglalkozás, a játék – amit nem győzelemre játszunk, hanem a játék öröméért –, illetve a szeretkezés, aminek jó esetben definitíve eggyéváló feloldódás a vége, amit orgazmusnak hívunk. És valószínűleg itt lehet tetten érni az egyik okát annak, hogy manapság miért annyira túlhajszolt, túllihegett ennek a területnek a megélése: sokakban van ott az igény, hogy átélhessenek ilyen feloldódást, de a szexen kívül sokszor nem ismernek más lehetőséget ennek a megvalósítására (a szexualitást illetően természetesen ezen kívül még sok egyéb tényező is közrehat a mai korban, amelyek hozzájárultak a jelen helyzet kialakulásához). És persze van, aki a hétköznapi munkáját képes ilyen módon végezni – akkor is, ha ez első pillantásra elképzelhetetlennek tűnhet (akiket ez a lehetőség érdekel, annak ajánlom figyelmébe Csíkszentmihályi Mihály „flow”-ról szóló írásait). A művészi ihlet is lehet ilyen megélés, akárcsak egy művészi alkotás szemlélése, befogadása közben átélt katarzis, legyen szó műtárgyról, szellemi alkotásról, vagy zenéről. És persze minden olyan tevékenység, ami direkten célozza ennek az állapotnak az elérését triviálisan idetartozhat: jóga, ima, meditáció, relaxáció, autogén tréning, és a többi. Ilyen lehet a csoporthatás is, amely esetben a csoporthoz tartozás érzése önmagában adhat egy feloldódás-élményt, legyen szó például könnyű-, vagy komolyzenei koncertről, vagy akár focimeccsről (feltételezve persze, hogy az egyén odatartozónak érzi magát a csoporthoz, mert ha nem, akkor tömegben lesz magányos – ami bizonyos szempontból még rosszabb is lehet, mint az egyedüli magány). És persze, ha bármelyik kettő összeadódik – például csoportban meditál, vagy relaxál – akkor felerősödhet az átélt hatás.

Transzcendens sík

A fentieken kívül van még három lehetőség, amelyek éppúgy meg tudhatják adni a feloldódást és egyfajta egységérzés átélésének a lehetőségét, mint az eddig felsoroltak, csak megvannak a maguk veszélyei: ezek az alkohol, a kábítószer és a virtuális valóság. Mind a háromtól könnyű függővé válni, és aki egyszer igazán beleveszett ezekbe a megélésekbe, nem biztos, hogy könnyen vissza tud térni a valóságba. Míg az alkohol nagyon régóta rendelkezésére állt azoknak, akik valamiért szerettek volna „elmenekülni ebből a valóságból”, addig tömegesen az utóbbi kettőre ez csak a mai korban igaz. És persze a fiatalok – mivel nekik éppúgy senki nem tanította meg ezeket a dolgokat, ahogy annak idején nekünk sem – a kezük ügyébe eső legegyszerűbb megoldások felé vonzódnak, amint az látszik is a mai koron. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a ma születő gyerekek sokkal nagyobb hányadának van késztetettsége az ilyen dolgokkal való foglalkozásra, mint a korábbi generációk tagjainak, mert most „ilyen a korszellem”, azaz, ez van az időminőségbe kódolva. Amíg mindannyiunk gondolkodása, átlátása nem változik meg ezeket illetően, úgy vélem, hiú remény elvárni a fiataloktól, hogy ők találjanak rá saját maguktól azokra a megoldásokra, amelyeken keresztül építő módon élhetik meg az ilyen irányú késztetéseiket – ehhez a kollektív szemléletnek kellene változnia, hiszen ez határozza meg, hogy milyen lehetőségekkel ismertetjük meg a gyerekeinket (és természetesen nem ez az egyetlen lehetséges ok, amiért valaki drogozhat, vagy iszik).

Hely a szivárványhídon

Az utóbbi három kivételével a fenti megélések bármelyike veszélytelen lehetőség arra, hogy a nem-evilági Angyal energiáját önmagunk által irányítottan használjuk fel a mindennapokban. A Halak jellegű embereknek éppúgy szükségük van arra, hogy a fentieken keresztül – legalább két-három különféle módon – egyedül is képesek legyenek átélni a feloldódó eggyé válást a hétköznapokban, mint ahogy a társukkal/társakkal együtt, közösen átélt ugyanilyen élményekre is. A kettőre együtt: egyedül is, közösen is. A másik fontos dolog, amire figyelni kell a kivitelezés során a mérték: ha valaki alulműködi önmagához, a saját, valódi egyensúlyához képest ennek az energiának a megélését a mindennapokban, akkor a fölös, el nem használt Angyal-energia életidegenségben, elveszettségben, talajtalanságban nyilvánulhat meg. Ezek az emberek szoktak sokszor úgy fogalmazni, hogy „tévedésből kerültek a Földre”, „rossz családba születtek”, „elcserélték őket”, és teljesen kaotikus életérzéssel élhetik az életüket. A másik végletnek, a túlműködésnek is megvannak a maga veszélyei, ekkor válhat valaki „elszállttá”, ahogy azt ezoterikus, spirituális útkeresők körében nem ritkán tapasztalni lehet. És a megtalálandó mérték ügyében nagyon fontos, hogy mindenkinek csak önmagához képest értelmezhető az egyensúlya. Amennyiben valakit a sorsa művészi, vagy papi pályára akar terelni, vagy éppen apácaként, szerzetesként, esetleg tanítványként találhatja meg az önmegvalósítást, úgy ezeknek az embereknek nyilván sokkal nagyobb „dózis” lesz az egyensúlyos a mindennapokban, mint egy olyan embernek, akit a munkája és önkibontakoztatása a poláris, „normál” világ dolgaihoz köt, és e mellett keresi az Angyal energiájának önmaga számára egyensúlyos megélési verzióit a hétköznapokban. Az a Halak személyiség, aki végighalad ezen az ösvényen, végül megtalálhatja a saját, egyéni helyét a világban: a szivárványhídon fél lábbal a valóság talaján, fél lábbal „odaát” állva segítheti a többieket a keresésben és a létbeáramló energiák realizálásában.

Komolyzene és a jegyek

Bach: Air on G-string (Rák, Vízöntő)

Bach/Gounod: Ave Maria

Newton: Amazing Grace (Nyilas)

Gruber: Csendes éj (Rák, Nyilas) [magyar szöveg: itt]

Saint-Saëns: Állatok farsangja – Akvárium (Ikrek, Vízöntő)

Giazotto: Adagio [Albinoni töredékből írta] (Mérleg, Skorpió)

Cortazar: Beethoven's silence (Ikrek, Mérleg)

Könnyűzene és a jegyek

Rúzsa Magdi & Kaszás Attila - Fényév távolság

lfdáaá

Szinetár Dóra & Kaszás Attila - Holdbéli csónakos

Omega - Gyöngyhajú lány

LGT - Ha a csend beszélni tudna

Ákos - Igazán

Arcképcsarnok zodiákusjegyekkel

L. Minnelli

B. Theler

K. Hamaker-Zondag

A. G. Bell

E. Caruso

R. W. Fassbinder

Jegyek és alkotások

R. Monti: Fátylas szüzek (Mérleg is)

E. Nolde: Belefáradva az életbe (Skorpió is)

Xiaijing-Yan: Szellemfelhő

C. Milles: Isten kezében (Rák is)

És végül, a Teljesség kedvéért (merthogy egyik jegyhez sem /mindegyikhez is kapcsolódnak) még négy alkotás Do-ho Suh-tól, amelyek segítségével rá lehet tekinteni arra, hogy milyen erők hathatnak közre a lélekben egyéni és egyén feletti szinten: