Lélek-Jelen-Lét

Ez az alkalom a rogers-i pedagógia alapjaira fog épülni, ami jelen esetben azt jelenti, hogy a nap során mind a három etapot elmelecsendesítéssel (relaxáció, meditáció, ima, mantra, stb.) fogjuk kezdeni, és ezt követően engedjük, hogy kiformálódhasson a közös térben mindaz, ami akkor-ott meg akar születni; majd ezután megpróbálunk valami jót kihozni abból, ami megmutatta magát.
Fentiek alapján a konkrét menetrend eszerint alakul majd:
- 10 órakor elmelecsendesítéssel kezdünk, és az első szakasz délig tart majd
- 12 órától 13 óráig ebédszünetet tartunk
- 13 órakor ismét elmelecsendesítéssel folytatjuk, és ez az etap kb. 15 óráig tart
- végül 15 óra után - egy rövid szünetet követően - a harmadik elcsendesedéssel indulva 17 óráig leszünk jelen, hogy megjelenhessen a közös tudati térben mindaz, ami akkor-ott szeretne.
A részvételre vonatkozóan mindössze egyetlen kritérium van: összeszedett figyelemmel történő jelenlét a nap során; aki akar, az lehet majd aktív, aki pedig inkább szemlélődni szeretne, az akár egész nap is megteheti ezt.
A létszám miatt regisztráció szükséges, így az a kérésem, hogy aki részt szeretne venni ezen a alkalmon, az e-mailben legyen szíves jelezni a szándékát.
A találkozó időpontja: 2025. november 30, vasárnap, 10.00. Ugyanúgy, mint állításoknál is, kérünk mindenkit, hogy 3/4 10-re legyen szíves megérkezni az előzetes teendők/helyfoglalás miatt.
A helyszín - ugyanúgy, mint a családállításoknál - az Iparkamara/Kereskedelmi Központ.
A részvételi díj 3.000 Ft.
