Pramána

Az asztrológiáról

Útbaigazító: Kedves Olvasó! Ne riadjon meg, ha esetleg túlságosan tudományosnak, nehezen érthetőnek találja az alábbi szöveget. Ez egy részlet "Az asztrológiai és pszichológiai személyiségképek összevetése" c. egyetemi munkából. A tanfolyamokon teljesen hétköznapi módon, közérthetően tanulunk és elemzünk.

Az asztrológia személyiségképe

Az asztrológia történetéről

Ma a British Museumban őrzik azokat az asszír, és babiloni agyagtáblákat, melyek tanúsága szerint az asztrológia már a mezopotámiai kultúrában is létezett. A sumérokat követően a káldeusok éppúgy foglalkoztak horoszkópkészítéssel, mint az egyiptomi tudós papok, akik közül a legnevesebb Hermész Triszmegisztosz volt, akinek Tetrabiblosz című, négykötetes műve foglalta össze az addig felhalmozódott asztrológiai tudást. A görög, és a római kultúrában is megvoltak azok a gondolkodók, akik - mint Platón, vagy Arisztotelész - magukénak vallották az asztrológia világfelfogását. Mivel az arisztotelészi világkép sokáig megkérdőjelezhetetlen volt az egyház számára is, ezért jó ideig a középkori Európában is virágzott az asztrológia. Jellemző, magyar vonatkozású momentum, hogy Mátyás királyt egy ízben egy Regiomontanus nevű, Königsbergből külön emiatt idehozatott asztrológus gyógyította ki betegségéből, akit ezért rendszeres honoráriummal udvari asztrológusának nevezett ki az uralkodó.

A későbbiekben Paracelsus, a gyógyító, a jóslatairól is elhíresült Nostradamus, illetve a XVII. században tevékenykedő Placidus de Titis szerzetes, Tycho de Brahe, John Lilly, és Kepler említhető a híresebb asztrológusok közül. A ma legáltalánosabban használt asztrológiai házrendszer is Placidus nevéhez fűződik. Ugyanekkor élt, és a francia királyi udvarban tevékenykedett Jean-Baptiste Morin de Villefranche, akinek orvosi, és matematikusi képzettsége is jelzi, hogy nem mindennapi elme volt, aki megreformálta az asztrológiai szemléletet a 26 kötetes "Astrologia Gallica" című művében lefektetett irányelvek mentén. A XIX. századra viszont már csak Angliában volt említésre méltó asztrológiai képzés, és innét jutott el előbb Franciaországba, majd a későbbiekben német közvetítéssel Európa egyéb területeire, így hozzánk is.

Az asztrológia szemlélete

Az asztrológia világképének kellő adekvátsági fokú megértéséhez három fogalmat kell tisztáznunk, ezek a szimbolikus-analógiás gondolkodás, az időminőség, és a geocentrikus szemlélet. A szimbolikus-analógiás megközelítés lényegi aspektusa, hogy mind az ember, mind az embert körülvevő szűkebb, és tágabb környezet esetében rendszerműködést feltételez, mégpedig olyat, amely a rendszerműködést jellemző hatóerők leírásával ragadható meg. Stephen Arroyo, aki napjaink egyik legjelentősebb, pszichológiai végzettséggel is rendelkező, elméleti és terápiás munkásságáról egyaránt nevezetes asztrológusa, a következőket mondja erről: „…(az asztrológia) egyszerű és világos magyarázatát adja az egyénben és az egyénre ható kozmikus erőknek és életenergiáknak.”.

A hatóerő, vagy energia fogalma tisztázásra szorul, annál is inkább, mert két eltérő értelmezési szintet adhatunk meg ennek következtében. A horoszkóp, mint kétdimenziós ábrázolása a fent leírt, az emberben működő, és az őt körülvevő teret átható energiáknak felfogható egyrészt fizikailag, konkrétan létező energiatér megjelenítődéseként, másrészt értelmezhető úgy is, hogy a valóság különböző síkjain megmutatkozó jelenségek – bolygómozgások, energetikai jellemzők, flóra, fauna, emberi működés – szinkronműködését képezi le. Az előbbi megközelítést kísérli meg a megfoghatatlanság mezejéről emberközelbe hozni László Ervin is, amikor így ír: „A fizika most formálódó világképében a tömeg nem más, mint a vákuumenergiából összesűrűsödő szerkezet, […]. Ez a feltételezés azt sugallja, a fizikai valóság nem anyagi természetű. Nem létezik „abszolút anyag”, csak egy abszolút anyagalkotó nullponti energiamező. […] (a tárgyak) kritikus metszéspontok a vákuum szüntelenül áramló virtuális energiáin belül. […] … a látható világnak talán minden vonatkozása kapcsolatban áll egymással a kvantum-vákuumon keresztül. […] (ez) vonatkozhat az élővilág szervezetei és környezetük közötti kölcsönös kapcsolatokra. […] E szerint az elgondolás szerint van tehát egy fizikai valóságában létező energiatenger, amely kitölti a teret, és létrehozza az anyagot, illetve az anyag kapcsolatait.”.

Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy az asztrológia azokat az energiákat jeleníti meg, képezi le, amelyeket az újonnan formálódó kvantumfizika, és kvantumtérelmélet is vizsgál – bár ez sem zárható ki. Mindössze azt állítom (mivel jelen sorok írója is az asztrológia energia alapú értelmezése felé hajlik), hogy léteznek a valóságnak olyan energetikai jellemzői, amelyeket mostanáig nem sikerült leírni a tudomány nyelvén, és az idézet az ilyen típusú hatóerők létezésére vonatkozólag tartalmaz feltételezéseket. A hatóerők ilyen felfogásban értelmezett egyik fajtájának a leképezési módja az asztrológia. Ez az elv – amely voltaképpen a horoszkóp által megjelenített hatóerőket valós, ám a tudomány mai állása szerint még nem vizsgálható energiaként értelmező szemlélet – teljes, reális megfelelést tételez fel a horoszkóp és a fizikai energiatér között.

Paradox módon, amennyiben a másik értelmezést – amelyik csak szimbolikus megfelelést tételez fel – fogadjuk el, mely tulajdonképpen a jungi szinkronicitás-fogalomnak felel meg, végeredményképpen ugyanoda jutunk, legalábbis a lélektani, „gyakorlati” következményeket illetően, nem foglalkozva az elméleti különbségekkel. Tudniillik, akármelyik értelmezés pártján állunk, a szimbolikus-analógiás világfelfogás már a sajátunk kell, hogy legyen, hisz ennek kétféle magyarázata a direkt hatótényezős, és a szinkronisztikus felfogás. Ez utóbbi értelmezés egyébként – vagyis a szinkronisztikus felfogás – azt mondja ki, hogy létezik egy mélyebb, ok-okozati módon meg nem magyarázható összefüggés az egy időben lezajló, megjelenő dolgok között. Vagyis, ebben az értelemben a szinkronicitás voltaképpen jelentésteli egybeesésként értelmezhető.

Ahhoz, hogy ennek a felfogásnak valóságértéke legyen a számunkra, szükséges az átlátás, amelyet a „varázsképekben” meglátható mögöttes kép belső felfedezésével állíthatunk párhuzamba. Ennek segítségével alkalmazhatjuk a metaracionális leképezést a világ feltérképezésére. A metaracionalitás itt alternatív racionalitás-formaként szerepel (vagyis a normál, racionális gondolkodás túlmutató, de nem irracionális), amely kétféle módon is értelmezendő. Egyrészt, ez a fajta „gondolkodási”, megértési mód a világ, és benne az ember működéséről a hagyományos, racionális felfogástól legalább annyira eltérő megismerési út, mint a misztikusok belső látása, vagy a művészek alkotásaikon keresztül megmutatkozó belső leképezése. Másrészt, azok a síkok, ahonnan kiindulnak a horoszkópban megjelenő – jobb híján „energetikainak” nevezett – hatások, a normál, racionális felfogás tartományán kívül esnek, így ezek is metaracionálisak. Összefoglalva az eddigieket, azt mondhatjuk, hogy az asztrológia egy olyan rendszerleképező metódus, amelyik a horoszkóp, mint megjelenítő eszköz segítségével vizsgálhatóvá teszi az egyébként normál érzékelésünk számára felfoghatatlan rendszermozgató energiákat, amelyek metaracionális létezéssel bírnak, és mindennek akkor lehet valóságértéke valaki számára, ha megszületik benne egy villanásszerű átlátáshoz hasonlítható felismerés. Ezek ismeretében már könnyebben megérthetjük az asztrológia ellen, és mellett állást foglalók szempontjait.

Hiába nyilatkozott úgy Jung, hogy „A modern asztrológia egyre inkább közelít a pszichológiához, és már hallhatóan kopogtat az egyetemek kapuin.” (Riemann, 2002, 51. o.), az asztrológia a tudomány jelenlegi paradigmáján belül soha nem lehet tudományos, hiszen olyan leképezési módszereket használ, amelyek nem felelnek meg a mai értelemben vett tudományosság kritériumainak, habár az emberi működés szempontját tekintve olyan információk birtokába juthatunk ez által, amelyeket egyetlen más – tudományos – módszer segítségével sem szerezhetünk meg. Saját benyomásaim is alátámasztják a korábbi korok, és a mai kor asztrológusainak ez irányú vélekedéseit.

Riemann, aki hatalmas analitikusi múlttal a háta mögött, néhány évvel a halála előtt könyvet írt az asztrológia saját munkásságában betöltött szerepéről, így nyilatkozik erről: „Az asztrológia közvetíti ugyanis számunkra a hiányzó láncszemet, azaz egy ember eredeti felépítését még az összes elidegenítő, és környezeti hatás előtt…” (Riemann, 2002, 82. o.). Vagy idézzük Jungot, aki a horoszkópról a következőket mondta: „A csillagok állása igenis nagy hatással van az életünkre. Ennek nem tudjuk okát adni, egyszerűen csak így van, mindazonáltal, hogy így van, ezernyi jel mutatja.” (Jung, 1999, 377. o.). Peter Orban, aki pszichoterapeuta, valamint asztrológus egy személyben, és több évtizedes tapasztalattal rendelkezik mindkét területen, mint a német Symbolon Klinika vezetője, amely asztrológusokat, és terapeutákat egyaránt képez, így foglal állást: „Az asztrológia mélyen be tud világítani a belső személyiség[ek] tartózkodási helyére (és ezzel a lélek mélyére), és […] rengeteg tapasztalatot szerezhetünk az emberi belsővel kapcsolatban…” (Orban, 2002, 58. o.).

Úgy vélem, nem véletlen, hogy Riemann is, és Jung is csak életük vége felé közeledve foglaltak állást ennyire egyértelműen az asztrológia mellett. Orban már egy szabadabb kor gyermeke, de őt is kiközösítette a tudományos társadalom, amikor fény derült az asztrológiai munkásságára (Orban, 2001). Érdekesség, hogy Fritz Riemann fia, Claus Riemann követte apja példáját, és pszichológusi diplomát szerezve asztrológiai képzettsége mellé, a mesék szimbolikus értelmezéséből nyert értékes analógiákkal gazdagította az asztrológiai szemléletet (Riemann, 2004).

Visszatérve alapfogalmainkhoz, az időminőség már viszonylag egyszerűen definiálható a fentiek ismeretében, merthogy a rendszer egy adott pillanatban, egy adott helyen meghatározható „energetikai” összetételét adja meg. Ez azt jelenti, hogy a körülöttünk, és bennünk fellelhető hatóerők összetételét, relatív viszonyát, és működésüket jeleníti meg ez a fogalom, egy adott földrajzi helyre vonatkoztatva. Ennél a pontnál el kell oszlatni egy közkeletű félreértést, ami az asztrológia megértését nagymértékben megzavarhatja. Ugyanis, ha valaki úgy gondolja, hogy a bolygók semmilyen hatással sincsenek az emberi életre – nos, annak igaza van! A szimbolikus-analógiás gondolkodás mindkét lehetséges értelmezése – a konkrét, és a szimbolikus is – azt állítja tudniillik, hogy a rendszert átható energiáknak, mögöttes szervező elveknek csak a hatása mutatkozik meg a bolygómozgásokon is, és az emberi működésen is. Vagyis, azt, ami hat, nem vagyunk képesek érzékelni, csak a hatást tudjuk leolvasni az egyik megnyilvánulási szintről – jelen esetben a bolygómozgásokról –, és ezeket az információkat analógiásan átvetítjük a biológiai, szociális szférára. A bolygómozgások azért alkalmasabbak a „lakmuszpapír” szerepére, mert rajtuk egzakt módon, tisztán mutatkozik meg a rendszert átható szervező elvek, transzcendens energiák hatása, míg az emberi, és biológiai szféra sokszínű működéséről sokkal nehezebben lennének leolvashatóak ugyanezek az effektusok. Vagyis, a bolygók valóban nem „csinálnak” semmit, azon kívül, hogy megbízható módon jeleznek, és ezeket a jelzéseket értelmezzük azután a horoszkóp segítségével az ember belső működése vonatkozásában.

Ezek alapján viszont fel lehet tenni a kérdést, hogy miért nevezzük időminőségnek azt a fogalmat, amit energiákkal, hatóerőkkel definiálunk? Nos, ennek az az oka, hogy ily módon próbálunk megragadni egy alapértelmezést, mely szerint az időnek – melyet mi, itt, Nyugaton kizárólag mennyiségileg határozunk meg – van egy minden adott pillanatra jellemző, egyedi sajátossága, és ez az, ami szemléltethető az adott pillanatban, a minket körülvevő térben jelenlevő energetikai összetétellel.

A harmadik szempont, amit érdemes megvizsgálni, az asztrológia geocentrikus szemlélete. A látszat ellenére, talán az eddigiekhez képest, ezt egyszerűbb lehet elfogadni, mint az előzőeket, mert az intuitív érzékelésünkkel analógiában álló oka van annak, hogy az asztrológia ma is ezzel dolgozik. Nyilvánvaló, hogy ma már mindenki, így az asztrológusok is tudják, hogy a rendszer, ami fizikailag körülvesz bennünket, heliocentrikus felépítésű. Ez idáig rendben is volna. Képzeljünk most el egy szobát, ahol körben ül 9 személy, akik vagy barátságosak egymással, vagy ellenségesek, vagy szimplán semlegesek. A kör közepén is ül valaki, akiről első pillantásra érződik, hogy nagyon intenzív a hatása, mondhatni ő körülötte forog a világ. Amennyiben most feltételezzük, hogy mi is egyike vagyunk a 9 személy (a bolygók) egyikének, akkor könnyen belátható, hogy bár mindig fogjuk tudni, hogy a rendszer központja a középen levő személy (a Nap), ám mi, ha a minket érő hatásokat feldolgozva akarunk boldogulni, akkor a saját helyzetünkből, a saját helyünkről leszünk kénytelenek értelmezni a felénk áramló hatásokat, hiszen minket mindegyik hatás ott ér el, ahol éppen vagyunk (vagyis a Földön).

Fontos megjegyezni, hogy ez a gondolatmenet csak szemléltetésképpen működik ebben a formában bizonyosan, a valóságban elképzelhető, hogy a minimum-elv érvényesül, mely esetben a fenti példa csak szimbolikusan értelmezhető. Viszont a magyarázó ereje mindkét esetre igaz, sőt, ha egy kicsit módosítva a képet, azt képzeljük el, hogy a körben ülőket mágneses erőtér is körülveszi, akkor még kézzelfoghatóbbá válik, hogy – bár jól tudjuk, hogy a legerősebb mágnes középen van – mi, amennyiben egyensúlyi helyzetet szeretnénk kialakítani, mindenképpen a saját pozíciónkból kell, hogy vizsgáljuk a minket érő vonzásokat-taszításokat, hogy ez által reális képet kapjunk a működő valóságról. Ez az oka annak, hogy a metaracionális rendszerleképezés szemlélete még ma is geocentrikus.

Ha az eddigiek alapján valakiben az a kép alakult volna ki, hogy az asztrológia determinált emberképpel bíró megközelítés, akkor itt, most le kell szögeznünk, hogy ez nem így van, sőt, ennek inkább az ellenkezője az igaz. A szabad akarat kérdése egyébként is a gondolkodókat nagyon megosztó téma, elegendő, ha csak nagy vonalakban végigvesszük, hogy az egyes pszichológiai, filozófiai irányzatok milyen eltérő véleményeket alakítottak ki ez ügyben. Az asztrológiai szemléletből egy duális világ-, és személyiségműködés képe rajzolódik ki, amelyben az időminőségek szintjén meghatározottság van, mely mindenkire egyaránt érvényes, viszont van szabad akarat, amellyel befolyásolni tudjuk az életünket. Ez azt jelenti, hogy tetszőleges intervallumban mozogva, előre-, és visszafelé tekintve az időben, meg lehet határozni azt az energetikai konstellációt, amely determinálja, hogy mit fogunk átélni, de, hogy ezt valaki milyen szinten képes megélni, az szabad akarat kérdése.

Ezen belül még mindig kétféle értelmezése lehetséges a szabad akarat felfogásának: míg a legtöbb asztrológiai iskola úgy tekint az emberre, mint szabad akarattal rendelkező, autonóm lényre, aki – amennyiben felismeri a benne ható erőket – képes lehet alternatív jövőt választani magának, vagyis nem fog kényszerűen megélni történéséket adott időminőségen belül, addig az ezoterikus szemlélet szerint a szabad akarat abban merül ki, hogy törekszünk-e az önmegismerésre, önmegértésre, avagy sem.

Példákkal szemléltetve e két felfogás közötti különbséget, az első esetben, amennyiben egy szaturnuszi periódusban élve tudatosítom magamban az arra a periódusra jellemző, felelősségvállaláshoz kapcsolódó kihívást, akkor ez által elkerülhetek olyan külső „kényszerítő” tényezőket, amelyek e nélkül megpróbálnának rászorítani, hogy megtegyem, amit meg kell tennem. Az orban-i, ezoterikus értelmezésben egy adott esemény óhatatlanul bekövetkezik az élet azon pontján, ahol az a „belső menetrendben” le van fektetve. A szabad akarat itt azt jelenti, hogy azt választhatjuk meg adott, elkerülhetetlenül bekövetkező eseményt átélve, hogy miképpen reagálunk erre, melyik belső szereplőnket engedjük „szólásra”, azaz, hogy megismerve, és elfogadva őket, azt tehetjük, ami - ebben a szélesebb perspektívában értelmezett – szabadságunkban áll.

Az érdekes az, hogy akár az egyik, akár a másik szabad akarat-felfogás pártján állunk, egy szempontból ugyanoda vezetnek, ez pedig az önismeret útja, mint tételezett cél. Ugyanis mind az első, mind a második esetben ez vezethet el a nagyobb fokú szabadság eléréséhez, amelynek mibenlétét aztán már eltérő módon értelmezi ez a két felfogás. De az út, amely ehhez elvezethet, az ugyanaz. Ahogy Orban írja: „… ha tudom, mi minden vagyok, és így jobban el tudom dönteni, hogy ebből a sok mindenből mit, és mire használok, ezzel a tudással talán valóban jobb emberré válhatok.” (Orban, 2002).

Mint a fentiekből kiderült, az ezoterikus asztrológiai megközelítés egy fokkal determinisztikusabb módon szemléli az életet, a személyiséget, mint a többi irányzat, bár a szabad akarat létét ez sem tagadja. Ebben a közelítésben, amennyiben bekövetkezik gyógyulás, vagy fejlődés, az már eredetileg is „ott volt”, és csak odaértünk az időben, hogy átélhessük azt. Az időt egyébként a lélek tanulási feladatainak kimunkálási helyeként definiálja Orban. Nála nemcsak az indulás helye, és ideje determinált (ami minden irányzatnál így van), hanem az élet „végállomása” is, akárcsak az „útközbeni menetrend”.

A tudás mai állapotából szemlélve az asztrológia, akárcsak a tudomány, axiomatikus rendszer. Ez egyrészt azt jelenti, hogy elméletileg elképzelhető az emberi megismerésnek egy olyan állapota, amikor a ma axiómákként ismert alapelvek bizonyított tételekként szerepelnek majd – ami persze már egy másfajta bizonyítási eljárás standard metódussá válását is előfeltételezi. Másrészt, az asztrológiában is van több olyan sarkigazság, amely „gyakorlati tapasztalatok széles körű általánosításán alapuló tétel, amelyből valamely tudományos elmélet összes állításai levezethetők, de amelyet maga az elmélet közvetlenül nem igazol.” (axióma definíciója). Az axióma alternatív definíciója Mérő Lászlótól: „Alapvető szemléleti tények, melyeket bizonyítás nélkül igaznak fogadunk el”. Zárásképpen mellékelem egyféle interpretációban az asztrológia 12 alapaxiómáját.

Az asztrológia alapaxiómái

1) A mindannyiunkat körülvevő térben léteznek egyetemes hatóerők, energiák, melyek asztrológiai törvényszerűségekkel leírhatóak, és a horoszkópon, mint közvetítő eszközön keresztül megjeleníthetőek.

2) Ezek az energiák a létezés minden szintjét áthatják, és köztük analógiás összefüggést teremtenek: hatásuk tükröződik a bolygómozgásokon éppúgy, mint az emberi psziché működésén, vagy az energetikai folyamatokon, tárgyakon, flórán, faunán. Ez az alapja a szimbolikus–analógiás gondolkodásnak.

3) Fentiekből következően az energiák működését a bolygómozgásokon is nyomon lehet követni: a szimbolikus–analógiás gondolkodás segítségével a bolygómozgásokról leolvasott energetikai hatásokat átvetítjük az emberi életre, és a személyiség–működés vonatkozásában értelmezzük azokat.

4) Ezen energiák ránk gyakorolt hatását saját helyzetünkből kiindulva kell értelmezni, az asztrológia geocentrikus szemlélete szerint, mivel ezek az energetikai hatások itt, a Földön érnek el bennünket.

5) Ezek az energiák a pszichébe vetülve lélekerőként működnek - amely lelkierőként, vagy lelkiállapotként nyilvánulhat meg -, és kölcsönösen hatnak egymásra. A kölcsönös egymásra hatásuk a horoszkópon belül a fényszögekben is megmutatkozik.

6) Az energiák 12 szimbolikus erőtér keretén belül fejtik ki hatásukat, azaz mindig valamelyik állatövi jegy minősége által átszínezve jutnak kifejezésre.

7) Az energiák 12 lokális erőtérben nyilvánulhatnak meg, azaz valamelyik horoszkóp–ház által képviselt, analógiásan összetartozó életterületeken fejtik ki a hatásukat legintenzívebben. Mindkét fajta erőtér transzcendens jellegű, és analógiában áll a lélekerőkkel (energiákkal).

8) Ezen univerzális energiák egy adott időpontbeli összetétele határozza meg az adott pillanat egyedi jellemzőit, röviden az időminőséget.

9) Az egyéni működés szempontjából a születés pillanatának időminősége meghatározó jellegű, ekkor egyfajta energetikai bevésődés jön létre, mely megadja az adott emberre jellemző eredendő mintázatot.

10) A horoszkópban megjelenő eredendő mintázat élményekre való előkészítettségként fogható föl. Mindenki az eredendő jellegének megfelelő valóságtartalmakat vonz és épít be a külvilágból.

11) A mintázat jellegén nem lehet változtatni, de a megélés szintje nincs benne a horoszkópban. Szabad akarat és determináció egyszerre vannak jelen: ugyanazt a mintázatot több, különböző szinten is meg lehet élni.

12) Mind a 12 fajta energiának létezik magas szintű megélése. A különböző energiák ilyen minőségű átélése ugyanoda vezet: bármelyik energia mentén el lehet jutni ugyanahhoz a végső valósághoz, ahol már nincs polaritás, hanem egység van.