Oroszlán

Az élet napos oldala

A címbeli jelzős szerkezet többek között arra utal, hogy az Oroszlánnal jelzett energia mentén működő személyek a teljesítménytől nem függő önelfogadás ügyében verhetetlenek. Átélés-szerűen úgy érzékelik önmagukat, mint a Teremtő csodálatos megnyilatkozását, aki a megnyilvánult valóság középpontjában áll. És ez valójában is így van, de mégis eltévesztik a dolgot, mert a bennünk lakozó Szelf, az egyetemes Személyes Létező (keleti terminológiával: Átman, Önvaló) összecsúszik a köznapi érzékelésünkben az egóval, az egyéni, szubjektív személyes létezéssel.

Testi – fizikai sík

Az Oroszlánok azzal a büszke öntudattal tekintenek a saját testükre éppúgy, akárcsak a számukra fontos személyek fizikai testére is, mint ami a teremtés koronájának a fizikai valóságot illetően dukál. Ez jó esetben azt jelenti, hogy igényesek a kinézetükre és odafigyelnek a táplálkozásra/testmozgásra is, nem szerencsés esetben pedig akkor is csodálnivalónak érzékelik a megjelenésüket, amikor rajtuk kívül senki nem látja úgy, hogy vonzóak lennének. A hozzá közel álló emberek vonatkozásában pedig az Oroszlán szerencsés esetben motiváló tényezőként tud jelen lenni a másik számára, segítvén őt például abban, hogy fizikai megjelenését tekintve vonzóvá tudjon válni, nem szerencsés esetben viszont képtelen lehet elfogadni a társát, például azért, mert néhány évtized elteltével már nem tudna szépség/body building-versenyt nyerni. És ehhez hasonlóan, negatív aspektusban a gyerekét/gyerekeit pedig a túlzott elvárásaival hajszolhatja bele nagyon mély ön-el-nem-fogadásba.

A lelke mélyén minden Oroszlán – ha nő, ha férfi – királyi pompára vágyik az élet majd’ minden területét illetően. Így például a gazdagságot sugalló, pompásan terített asztalok tudják igazán mély elégedettséggel eltölteni őket az étkezéseket illetően, a méltóságteljességet sugalló környezetet érzékelik önmagukhoz illőnek a kulisszák tekintetében, és az egyedi tündöklést lehetővé tevő ruhák/ékszerek/autók/státusz-szimbólumok vonzzák őket igazán a külső megjelenés vonatkozásában. Minden, amiről lerí az értékesség, a pompa, az egyéni gazdagság, az megfelelhet annak a célnak, ami a kézzelfogható valóság tekintetében a talán legcentrálisabb mozgatórugója ennek a lélekerőnek: a középponti helyről kisugárzott energia méltóságot sugalló megélése, ami mindenkit képes rabul ejteni. Mint ebből a leírásból is sejthető, ha egy Oroszlán nem rendelkezik kellő önuralommal / önmérséklettel, akkor könnyen mohóvá és dölyfössé válhat.

A szexualitás az egyik kedvenc vadászterülete az Oroszlánoknak (és általánosságban is elmondható, hogy az élet sok területét izgalmas vadászatként szeretnék/tudják megélni). Mint sejthető, ez az Oroszlán férfiak esetében is tudhat nem kevés bonyodalmat okozni – gondoljunk csak az Oroszlán jegyű Bill Clinton esetére –, ám az Oroszlán hölgyek e tekintetben általában sokkal rosszabb helyzetben vannak: ugyanis az a fajta „préda-becserkészés”, ami az ilyen vadászatok elkerülhetetlen velejárója, társadalmilag nem igazán díjazott nők esetében. És ebből kifolyólag az ebbe a jegybe tartozó hölgyek vagy titokban folytatják ezt a fajta zsákmány-keresést, vagy – és ez a gyakoribb eset – egyáltalán nem merik még önmaguknak sem bevallani, hogy milyen késztetések rejlenek a lelkük mélyén. És ugyanez persze nem csak a testiségre igaz; az Oroszlán nők sokkal nehezebben és/vagy hosszabb idő alatt tudhatják csak integrálni az alapvetően maszkulin Oroszlán energiát, mint a hímnemű társaik, akik férfi-identitással élve sokkal könnyebb helyzetben vannak e tekintetben.

Fentieken túl az Oroszlánok szexualitásában egy további kettősség is megfigyelhető: egyrészt semmiképpen sem szeretnének közönségessé válni, valamint törekszenek a diszkrécióra, hogy önmaguk és a társuk méltósága meg ne sérüljön – minek következtében sokszor szemérmesek és az intimitásukat erősen védőek is lehetnek. Másrészt viszont az elementáris ösztönösség miatt akkora erővel jelenhet meg a szexuális energia az együttléteikben, hogy – amint a kissé pikáns mondás tartja – „olyan jó volt, hogy még a szomszéd is rágyújtott utána”. A másik kihívás az átlag feletti önmagukra fókuszáltságból adódhat: amennyiben az adott Oroszlán jellegű személy e tekintetben nincs a saját egyensúlyának a tűréshatáron belüli körzetében (és tegyük is hozzá, hogy fiatalon ez szinte lehetetlen, hiszen mindegyikünk szertelen…), akkor a túl erős kapni vágyás, a mások általi csodálat vágya, és az erős auto–fókusz miatt elbukhatják a másikra ráhangolódás lehetőségét, és ilyen módon már eleve elzárják önmagukat és a társukat egy kölcsönösen harmonikus együttlét megélésétől.

Lelki – szellemi sík

Az identitás

De mi köze van a bevezetőben említett általános emberi esendőségnek az Oroszlánhoz? Ezt akkor érthetjük meg, ha egy kicsit belemélyedünk az asztrológia szimbolikájába. Mindegyik ember horoszkópja esetében a három legfontosabb tényező a Nap (tudati rész), a Hold (érzelmi rész) és az Aszcendens (működési mód). Mármost, az Oroszlán jegyének történetesen a Nap a bolygója, mint ahogy minden másik jegynek is megvan a magáé (például Bak – Szaturnusz, Kos – Mars, stb.). Ez azt jelenti, hogy az Oroszlánok életében és személyiségében sokkal direktebben jelennek meg azok a mindannyiunkat jellemző emberi-tudati működések, amelyek a Nappal állnak analógiában. Ez azért van így, mert a Nap mindegyikünk esetében az egyik legfontosabb tényező, de az Oroszlán esetében ráadásul ugyanez a Nap még a vezérlő jegyének is az uralkodó bolygója – ami például a Bika esetében a Vénusz, vagy a Szűz esetében a Merkúr lenne. Tehát mindannyiunk tudatos identitása a Nappal szimbolizálódik, de az Oroszlán személyiség esetében az emberi identitás ezen alapjellemzői sokkal kiemeltebben jelennek meg.

Mármost a Nap az önreflektív én-tudatosság jelzője az ember esetében: itt a Földön nekünk, embereknek van a legfejlettebb értelmünk, mi vagyunk azok, akik tudjuk, hogy tudjuk, akik képessé válhatunk a bennünk lakozó Isteni szikra, az Önvaló érzékelésére is. És itt szoktak megtévedni az Oroszlán jegyű emberek: míg az Önvaló ténylegesen az egységesítő Középpont, ami köré rendeződve nyilvánul meg az összes teremtő tudati energia, addig az emberi személyiség az énség-tudattal testben megélt személyes létezés. És a nem egyensúlyban lévő, valódi centrumából kiesett Oroszlán a személyiségét illetően szeretné megkapni azokat a jogokat és reagálásokat, amik valójában csak a benne (és mindenkiben) lévő „isteni” énjét, az Önvalóját illetnék meg. Fentiekkel áll analógiában az a ma már egyre ismertebb, keleti tradícióból eredő működés, hogy ha valaki egy másik emberről úgy véli, úgy érzi, hogy az a másik megtalálta a módját annak, hogy folyamatos kapcsolatban álljon a benne lakozó Átman-nal, akkor Isten-megvalósított személyként tekinthet rá, és ekként is viszonyulhat hozzá – ez a tanítvány és guru közti kapcsolat számunkra, nyugati emberek számára kissé még idegenül ható lényege.

És az Oroszlán, a Teremtő Atya sem vár el kevesebbet ennél: amennyiben valakinek a képzeletbeli belső színpadán kiemelt fontosságú ez a szereplő, akkor az ilyen személyiség sokszor feltétel nélküli tiszteletet, sőt, akár isteni imádatot várhat el a körülötte élőktől. És amint láthatjuk, ennek a késztetettségnek a mélyén valódi tendencia van, ami viszont a személyiség szubjektivitásán átszűrődve már elferdült formában jelenhet meg a mindennapokban. A tévesztés itt is ugyanaz, mint például a Baknál (de akár a Skorpiót is említhetnénk az ott előállható kibillentséggel): a Bak, mint a Törvény Őre tisztán érzékeli, hogy lénye centrumában az Egyetemes Törvény energiája van, de ez a szubjektív egóban akár házi zsarnokká is leromolhat, ugyanúgy, ahogy az Oroszlán esetében a Teremtő Atya is eltorzulhat Kiskirály Uralkodóvá (a Skorpió esetében az Intenzív Átalakító nyilvánulhat meg nem szerencsés esetben Végletes Manipulátorként).

Hétköznapi esendőségeink

Szerencsés konstelláció esetén az Oroszlán személyiség jószívű, igazságos, adakozó és védelmező, negatívba hajló működés esetén féltékeny, irigy, önző, felfuvalkodott lehet. A kreatív teremtő erő, ami mindegyikünk esetében ott rejlik a lényünk magjában, itt sokkal direktebben és erősebben nyilvánulhat meg – ennek oka a fent említett Nap jellegű működés mindenkire, de az Oroszlánokra sokkal fokozottabban érvényes volta. Amely összefüggés egyébként visszafelé is olvasható: a Teremtő Atya jellemzői mindegyikünkre igazak (egy másik olvasatban v.ö: Isten a saját képmására teremtette az Embert). Így például, bár különböző módokon igyekszünk elérni, de valójában mindannyian arra vágyunk, hogy csodáljanak és szeressenek bennünket. Hogy a dolgok úgy alakuljanak az életben körülöttünk, ahogy azt mi szeretnénk, vagyis a saját akaratunk legyen a domináns. Hogy mások ránk sugárzó figyelmének a középpontjában állhassunk – és ez még akkor is igaz, ha valaki ezt háttérbe húzódó szerény szolgálat útján szeretné elérni, amint ez például a Szüzekre jellemző. Hogy a büszkeségünkön esett sérelmet nagyon sokáig nem tudjuk elfelejteni, és hogy tulajdonképpen minden esetben, amikor nem a saját teremtőerőnk, azaz, szuverén akaratunk érvényesül egy adott helyzetben, akkor reflexesen, ösztönösen ellenérzéseink támadnak. Sokszor megfigyelhető a hétköznapi cselekvésekben, hogy ha valaki úgy érzi, hogy a személyes energiáját semmilyen mértékig sem tudja érvényesíteni egy adott helyzetben, akkor azt a méltósága csorbulásaként éli meg és direkt, vagy indirekt formában szabotálni kezdi a működést. Jelentkezhet ez akár a vezetés által a dolgozókra vonatkozóan, nélkülük meghozott döntés után, vagy a hivatalban alkalmazottként dolgozó „Uralkodó” reakciójaként, amikor nem kértük meg külön arra, ami neki egyébként amúgy „hivatali kötelessége” lenne, de akár a bútorasztalosként senyvedő ihletett művész ellenállásaként is, akinek kész tervet viszünk oda, és neki „csak” le kéne gyártania úgy, hogy semmit nem tesz hozzá és nem vesz el belőle.

A teremtőerő kiárasztása

Fentiek a minden emberben ott rejlő teremtőerő kiárasztásának lehetséges megnyilvánulásai – már amennyiben ez egyáltalán meg tud valósulni, mert amennyiben nem, akkor következhetnek be az imént felsoroltakhoz hasonló ellenreakciók, amikor az eredendően kreatív, alkotó energia rombolásban jelenik meg. És mivel mindannyian teremtéskényszerben vagyunk, ezért ha egy Oroszlán személy teremtő energiája nem tud aktívan kiáradni, akkor a körülötte élőknek sokszor olyan érzése van, mint egy király halálakor: mély gyász és veszteség érzése jelentkezhet. Vagy olyan, mint amikor nyári hétvégén, illetve nyaraláskor nem süt a Nap: dühösek leszünk. Ezek a környezet alapreakciói akkor is, ha valakiből eltűnik az életerő (Nap) és depresszióssá válik. Ilyen esetben az áldozat (a beteg) teljes sötétséget (a Nap hiánya) érzékelhet az életében és a teremtő erejéhez nem, vagy alig fér hozzá. Ekkor a teremtő energia elfolyik, de mivel a teremtéskényszer az egész életre igaz, így hát természetesen ekkor is teremtünk: magunk körül az „elfolyó” működésünkkel szinkronban álló valóságokat és a jövőnkben ennek következtében megszülető jövőverziókat. A teremtő tudati energiákat nem lehet eltüntetni: ha képesek vagyunk építő módon alkotásra fordítani, akkor a jövőnkben ennek az előrevivő következményei jelennek majd meg, ha nem, akkor ellenünk fordulnak már a jelenünkben – hisz energia sosem vész el –, és természetesen ugyanúgy meglesznek a jövőbeni negatív kihatásai is.

És itt érkezünk el az Oroszlán lélekerő egyik alapvető kihívásához, tudniillik, mindegyikünk esetében léteznek bennünk és éppen ezért közrehatnak az életünkben olyan tényezők, amelyek eredendően tudatosítatlanok – kicsit másként fogalmazva, a nappali, felszíni tudat számára hozzáférhetetlenek. Ez a belső, lelki valóság szemszögéből tekintve azt jelenti, hogy „sötétben vannak” ezek a részeink, és mindannyiunk első reakciója ezekre a félelem, a menekülés. Mert amennyire igaz, hogy valójában csak a fény tudja véglegesen elűzni a sötétséget, paradox módon épp ennyire retteghet a felszíni, „napfényes” tudatunk – vagyis a hétköznapi, normál személyiségünk – a mélyben rejtőző, ki-tudja-milyen árnyékoldaltól. Színpadképpel szemléltetve mindezt, nem túl egyszerű dolog nekidurálni magunkat egy valódi „pincetúrának”, mivel ez belső megélés szerint amúgy Dante-módra („ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”) kezdődik és vezető értelem („nézd meg és menj tovább”, azaz ismerd fel magadhoz tartozóként, de ne ragadj bele) nélkül könnyű eltévedni. És az Oroszlán (akárcsak minden ember hétköznapi tudata) a felszíni világ ura akar lenni. Ahhoz már tudatosságra van szükség, hogy (a görögök után szabadon) felismerjük: valójában egyszerre vagyunk Zeusz (e világ ura), Hádész (az alvilág ura) és Poszeidón (a létezés óceánjának ura). Amikor viszont egy Oroszlán elérkezik ehhez a fejlődési ponthoz, akkor már univerzális teremtő energiák szakadhatnak ki belőle és kreatív alkotásaival megtermékenyítheti a létezést.

Az élet játéka

Az Oroszlán esetében fokozottabban jelezhet az élet egyik alapvető aspektusa, a teremtőerők játékos mivolta. Gondolhatunk itt a gyermekével büszkén játszó apára, aki tanítgatja a kicsit az élet dolgaira, vagy a szerelmesre, aki a hódítás-szerelmeskedés játékaiba van belebonyolódva, de akár az örök gyerekként a fejlődés korai stádiumában megrekedt Oroszlánra is, aki nem nőtt fel az élet komoly játékához, és elvárja a világtól, a társától, vagy épp a szüleitől, hogy úgy gondoskodjanak róla, ahogy egy Teremtő Atya ad meg mindent az ő gyerekének. Mint korábban már utaltunk rá, az Oroszlán lélekerőnek nagyon direkt bekötöttsége van a bennünk lakozó Teremtőhöz és az élet „Isteni színjáték”– jellege őt sokkal intenzívebben tudja megérinteni. Ennek következtében jó esetben beleéléssel, és ha kell, pátosszal, ha kell, drámaisággal, vagy épp harsány kacagással játssza a szerepét az élet színpadán, de tudva, hogy ő maga a szerep hátterében van ott; rossz esetben viszont hatásvadász ripaccsá válhat, aki csak a többiek figyelmét akarja magára vonni és ennek érdekében bármit bevet. Ekkor nem belőle árad ki valódi teremtő energia és/vagy szeretet, hanem csak mások rá vetülő figyelmi energiáját tükrözi vissza szeretetként, odafigyelésként, védelmezésként. A különbség az indításban rejlik: magából ad és így árasztja szét maga körül a fényt, vagy csak reakcióképpen visszasugároz. Az előbbi a Teremtés aktív eszköze, az utóbbi fogyasztó: másvalaki aktív áramkörére csatlakozva képes csak üzembe helyezni a saját szeretet-generátorát. És minél tisztábban érzékeljük az önnön bensőnkben lakozó fényes, sugárzó centrumot és annak valójában mindentől, mindenkitől független egyenletes, meleg szeretetét, annál inkább lehetünk képesek a hétköznapi kritikus helyzetekben is megőrizni középpont-érzékelésünket és ebből reagálva tudatosan aktiválni a másik lelkének centrumában rezgő fény-szikrát.

Transzcendens sík

Az egó

Mint fentebb már említettük, az Oroszlán, illetve a hozzá tartozó bolygó, a Nap, az egyéni személyes létezés középpontja, az egyedi ember személyiségének centruma – vagyis az egó energiája; jelen esetben ezt minősítetlen értelemben véve, merthogy természetesen vannak viszonylag optimálisan működő egók, és vannak katasztrofálisan működőek is. Mármost az egó egyrészt mindannyiunk egyik legáltalánosabb hétköznapi tapasztalata, amit folyamatosan monitorozunk is – ha tudatosan csináljuk ezt, ha nem; egy példával érzékeltetve ezt a működést: nem véletlen, hogy az önző viselkedés egyik szinonimája az egoizmus. Másrészt viszont szinte soha nem szoktunk mélyebben belegondolni, hogy mi is maga az egó. És erre minden okunk meg is van, amiről viszont ugyanúgy nincs tudomásunk, ahogy az egó mibenlétén való elmélkedés sem szokott megjelenni a hétköznapi gondolatainkban. Merthogy sem az önvizsgálatra, sem a rejtett hatótényezők érzékelésére nem lettünk megtanítva.

Márpedig az egó egy olyan létező, aminek a gyökerénél egy igencsak rejtett szubsztanciát találunk: ez az énség, vagy én-okozó, vagy én-csináló. A több különféle megnevezésnek az az oka, hogy a nyugati kultúrákban és nyelvekben nincs is meghonosodott kifejezés erre a létezőre, szemben például a szanszkrit nyelvvel, vagy a hindu vallási hagyománnyal, ahol ugyanúgy fellelhetjük ennek a tényezőnek a leírását-megnevezését, akárcsak a jóga-irodalomban: ez az ahamkára (időnként ahankáraként leírva, merthogy a szanszkrit betűk transzliterációja nem mindig egyértelmű). Ha megvizsgáljuk ennek a kifejezésnek a szó szerinti jelentését, akkor azt kapjuk, hogy „vagyok-nélküliség-csináló”, „vagyok-nélküliség-cselekvő” – amiknek első ránézésre nem sok értelme van. Ám ha a vizsgálódást folytatva összevetjük ezeket a keresztény hagyománnyal és az asztrológiából kinyerhető felismerésekkel, akkor már könnyebben láthatóvá válik a fontossága ezen centrális létező ilyen módon történő megnevezésének.

Létesülési fázisok

Mivelhogy létesülési irányban a Halak lélekerő, a Határtalan Egység energiája után következik a Vízöntő, az Önvaló, az Egyetemes Középpont, így Jézus jogosan mondhatta, hogy „én és az Atya egy vagyunk”, mivel ő önmagát ebben a minőségben, az Egyetemes Személyes Létezésben érzékelte, ami a Vízöntővel analóg; emellett pedig az asztrológiai szimbolikának köszönhetően tudható, hogy a Vízöntő a Halak vizét önti a létezésbe. Másképpen próbálván kifejezni ezeket a szavakkal voltaképpen megragadhatatlan valóságokat azt mondhatnánk, hogy a Teremtő végtelen potencialitása egy pontból kiindulva áthatja az egész létesült mindenséget; a Vízöntő/Önvaló a stabil középpontként szétáradó határtalanság (érdekes módon ez a leírás gyanúsan korrelálónak tűnik a Big Bang elmélettel…). Vagyis, innét tekintve egyrészt valóban „azonos minőségű” a Halak és a Vízöntő zodiákus-jegye, másrészt pedig a Genezisben leírt Isten-megnyilvánulás, a „Vagyok” felcsendült rezgéseként valóban a Vízöntő létesülési fázisból kiindulva tölti be, járja át az egész Univerzumot. És néhány fázissal később majd az énség idézi elő ennek az egyetemes „Vagyok”-nak az átminősülését azzal, hogy a kiindulópontjává válik a lehatárolt egyéni létezésnek, és ezzel az egyéni teremtés lehetőségének és kényszerének. Összefoglalva: tényleg a Skorpió-énség a „Vagyok”–nélküli teremtést előidéző, ’megcsináló’ létesülési fázis, a „vagyok-nélküliség-csináló”.

Ez azt jelenti, hogy az egyéni emberi személyiségnek – aminek a megjelenése a hétköznapi működésben az egó – a kiindulópontja a fent említett én-okozó, ami a határtalanul áramló teremtő energiákat csatornába terelve lehetővé teszi, hogy azok bizonyos keretek között nyilvánulhassanak meg. Ezek a keretek – a lélekfolyó „partjai” – lesznek tulajdonképpen a felépülő személyiség határai, az én-határok. Ezt a létezőt már ismertük a nyugati kultúrában is, legalábbis amióta a pszichológia megjelent a tudományban, tehát nagyjából a múlt század óta. Amennyiben határtalan Lélek-óceánként tekintek a végtelen teremtő energiákra, a Lélekenergia-mezőre, akkor ez a bizonyos határok közé szorult „vízmennyiség” lenne a lélekfolyó, vagyis az az egyéniesült teremtő energia-hányad, ami az ember maga. Ha nem vízként, hanem Fényként tekintünk a határtalan energiamezőre, akkor az én-okozó a prizma lehetne, amelyik a homogén fehér fényt sok, különféle színű sugárra bontja szét – és ebben a hasonlatban ezek lennénk mi, emberek, mindannyian egy-egy lehatárolt, egyediesült, „valamilyen színű” fénysugár.

Az emberi személyiség, mint lehetőség

Amint a fentiekből kiderült, az ahamkára, az énség maga nem az Oroszlán energiával állítható párhuzamba, hanem a Skorpióhoz tartozik analógiásan (bővebben ld. ott). Amiért itt mégis végig kellett tekinteni ezen a folyamaton, annak az az oka, hogy az Oroszlánhoz tartozó lehatárolt emberi személyiség, az egyéni egó nem tudhatott volna létrejönni a létesülési sort tekintve ez ügyben előtt álló, tehát eredendőbb én-okozó nélkül. És ha most mindezek után megpróbálnánk válaszolni a kiindulási kérdésünkre, hogy mi is az egó, akkor azt mondhatnánk, hogy a szubjektív átélése annak, az egy bizonyos módon összerendeződött, egyéni teremtő energia-halmaznak, amik mindannyian vagyunk – jóllehet, természetesen mindannyian különböző módokon egy rendszerré összeállt energia-halmaz vagyunk. És itt térhetünk vissza lassan-lassan az Oroszlán működéséhez, merthogy a mindannyiunkban működő önreflektív emberi éntudat – ami az Oroszlán lélekerővel analóg –, a lelkünkben-személyiségünkben működő én-részek, belső szereplők energiájával megismerkedve, azokat kiismerve, felettük az irányítást megszerezve tudhat aztán majd érvényesen kapcsolatba lépni a határtalan teremtő energiákkal.

Ezért volt a delphoi jósda falán az „Ismerd meg önmagad”, és innét érthető meg, hogy az emberben miként van jelen mikrokozmoszként a makrokozmosz. Ami nagyszerű lehetőségként is megjelenhet, de sajnos az esetek döntő többségében úgy telnek el az emberi életek, hogy nem is kezdünk el tudatosan reflektálni mindazokra a dolgokra, amik mozgatnak bennünket; „alszunk” mondják a keleti filozófiák, és ugyanezt jelenítették meg a Mátrix alkotói a kapszulában vegetáló testek elméjét lefoglaló mesterséges valósággal – ami bármilyen ijesztően néz is ki, erőst olybá tűnik, hogy a tudati működésünket tekintve az esetek nagy részében valóban igaz. És innét nézve az Oroszlán úgy tudna a „szavanna (tehát a teremtés) urává” válni, ha önmagára ébredne. Ha kiismerné először a saját benső valóságát, majd az ebből a megismerési folyamatból kinyert tudással aztán már a többiek működését is éppúgy mélyebben érthetné meg, akárcsak az emberi kapcsolatokban közreható, általában rejtve maradó hatótényezők szerepét is. Ekkor érhetne el az Oroszlán, vagyis minden ember oda, ahova mindig is vágyott: egy olyan működéshez, amiben úgy tudhatja megtartani a megnyilvánulások során a saját emberi méltóságát, hogy ehhez nem kell beletipornia a másik, a többiek méltóságába.

Innét tekintve az egó egy lehetőség, egy kiindulási pont, ahonnét nekirugaszkodhatunk annak a feladatnak, hogy az egyéni jellegzetességek kiismerése segítségével hatékonyan tudjunk kapcsolódni a többiek lélekenergetikai működéséhez/teremtéséhez éppúgy, akárcsak a mindannyiunkat elhordozó–megtartó Lélekmező energiáihoz. És így már értelmet nyerhet a négy asztrológiai „szilárd, stabil” energia – Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő – „stabilizáló” jellege is: a fizikai stabil középpontban, az egyéni testben élve (~ Bika), egy, a fenti módon stabillá vált személyiség (~ Oroszlán) segítségével lehetne a végére járni az énségen keresztül mindannyiunkat megformattáló, mindent önmagához viszonyító, stabil középpontú működésben megnyilvánuló Skorpió energiának. Merthogy a Skorpió ilyetén szubjektív teremtés-megismerése az Oroszlán személyiségben jelenik meg, válik működővé a valóságban, és mindannyian csak ebben az egyéniesült, esendő, töredékes megismerés-teremtésben igyekezhetünk rátalálni a Lélek mélyén rejtőző Fény-szikrára, az Önvalóra (~ Vízöntő). A fizikai egó – ami a Bikával analóg test –, és a lelki-szellemi egó – ami az Oroszlán és a Skorpió együtt –, vezethetnek el minden ember esetében az egyéni személyes létezésen keresztül a Vízöntővel analóg Egyetemes Személyes Létezésig, majd – ezt a lehetőséget kitágítva a globális-kollektív világfolyamatra is – az Egység-aszimptotáig: a Létező Egységet egy végtelenül hosszú, elnyújtott folyamat során egyre inkább közelítő haladás érzékeléséig.

Komolyzene és a jegyek

Mozart: Figaro házassága – nyitány (Mérleg)

Beethoven: No. 9 szimfónia / IV: Örömóda [részlet] (Bika, Nyilas) [magyar szöveg: itt]

Verdi: Rigoletto – Az asszony ingatag (Skorpió)

Verdi: Aida – Győzelmi induló (Nyilas)

Bizet: Carmen – Torreádor-dal (Kos)

Fučik: Gladiátorok bevonulása (Nyilas, Vízöntő)

Könnyűzene és a jegyek