Szűz

A szolgálatkész rendre vágyó

Hasznosítás, hatékonyság, hibátlanság: három nagyon fontos szempont mindenkiben, aki Szűz jellegzetességeket hordoz magában. A jellegzetesség itt annyit jelent, hogy az adott ember képzeletbeli belső színpadán van egy, vagy több olyan szereplő, azaz én-rész, aki-akik a Szűz lélekerő energiájának vezérlete alatt állnak. Tehát, egy, vagy több személyiségrész a Szűz zodiákus-jegyre jellemző módon ítéli meg a világot, és így reagál a mindennapok problémáira és történéseire. Ez természetesen ugyanígy van az összes többi energiánál/szereplőnél is; jelen esetben a Szűz embereket konkrétan az jellemzi, hogy az ő esetükben kiemelt fontosságú a hétköznapok rendje, a lépés-sorrend és a racionális kontroll, amivel kézben akarják tartani az életüket.

Testi – fizikai sík

A külső

Kinézet tekintetében alapvetően kétféle típusú Szűz van: az egyik a jegy Föld-jellegére hajazóan sűrű, „van benne anyag”- jellegű, akár testesebb altípus, a másik a jegy uralkodó bolygójának, a Merkúrnak megfeleltethetően légiesebb, kecses, könnyed mozgású Szűz altípus, akit épp emiatt akár Ikreknek is lehet nézni. Egyébként a kinézet, az esztétikum nem szokott feltétlenül erős oldala lenni ennek a jegynek, mivel sokkal inkább a praktikumot részesíti előnyben. Ha választania kell, hogy egy ruhadarab, egy cipő kényelmes, kellemes viselet legyen-e, vagy szép, akkor a Szűz számára nem kérdés, hogy melyiket preferálja; és hasonlóan, egy berendezési tárgy esetében is elsősorban a funkcionalitásra fog figyelni és csak másodsorban vizsgálja meg, hogy harmonikusan tud-e illeszkedni az adott környezetbe az a bizonyos bútor, vagy egyéb tárgy. Egyébként mind az öltözék, mind a berendezés tekintetében a föld-színeket – barnás, szürkés, drapp, kheki – szokta előnyben részesíteni.

Testi létezés

Az összes lélekerő közül a Szűz az egyik leginkább a fizikai valóságra hangolt energia. Rá van hangolódva a testére is, sokszor nagyon pontosan érzékeli, hogy milyen táplálékra van szüksége, vagy éppen melyik gyógynövény képes segíteni az aktuális baján – amiből egyébként szinte mindig van neki legalább egy, merthogy, szinte mindent felnagyítva érzékel, így a hibákat, bajokat, problémákat is. Érdekes módon ez az anyagi valóságra hangoltság nem mindig jár együtt a testiségre hangoltsággal, mivel itt közbeszólhat ennek az energiának egy másik jellemző vonása, nevezetesen a tisztaságra való nagyon erős igénye (ennek az eredetére később még visszatérünk). És ennek következtében a szexualitással ambivalens lehet a viszonya: egyrészt a finomhangolt érzékein keresztül jelen lehet egy erős indíttatás a megélésre, másrészt – Woody Allen után szabadon, aki szerint a szex nem gusztustalan, kivéve, ha jól csinálják (és a Szűz mindig, mindent jól és hibátlanul akar csinálni) – tisztátalannak érezheti magát a szeretkezést is, de akár önmagát is az együttlét után.

Anyagiak

Az anyagi valóság egyik legfontosabb összetevőjeként természetesen a pénz is középponti helyet foglal el a szemléletében, de a legtöbbször nagyon árnyaltan közelít ehhez a területhez. Egyrészt érzékeli, hogy ahhoz a kontrollhoz, amit az élet minden területén megélni szeretne, szükség van a pénzre, vagyonra, ám másrészt legtöbbször jelen van benne egy eredendő szerénység, ami meggátolja, hogy túlzottan hivalkodó legyen e tekintetben. Emellett jellemzője szokott még lenni az ökologikus gondolkodás, a természeti egyensúly megőrzésére való törekvés, és emiatt általában szívügye a környezetvédelem, minek következtében ismét csak letilthatja magukat a pénzköltésről – merthogy ezzel hozzájárulna a környezetszennyezés növeléséhez –, és nem szerencsés esetben az anyagi valóság nyújtotta örömök megéléséről is. Mindemellett jó megélés esetén a fentiek lehetnek az erősségei is: a beosztásra való jó készsége, a logisztikai képessége és a kiegyensúlyozottságra való törekvése nagyon sok helyzetben önmaga és mások javát is szolgálhatja. Konkrétan a pénz vonatkozásában pedig mindezek úgy szoktak megjelenni a mindennapokban, hogy nagyon hatékonyan képes beosztani a rendelkezésére álló lehetőségeken belül az anyagiakat, és ő az, aki biztos, hogy nem fut ki hó végén a keretből – bár az is igaz, hogy ha kell, akkor simán megfizeti ezért azt az árat is, hogy éveken keresztül soha nem enged meg magának életélvezetet okozó plusz költekezést.

Lelki – szellemi sík

A Yin – Yang és a polaritás

A jól ismert kínai ábra a világmindenség egyik alapvető törvényét jeleníti meg, nevezetesen, hogy itt, a polaritás világában minden energia, erő elkerülhetetlenül magával hozza önnön ellentétének a világba születését is. A tudat – természet, jó – rossz, kiáradás – befogadás mind lehetséges megnyilvánulási felületei az eredendő megosztottságnak, ami a működő mindenséget jellemzi. Amióta csak feljegyzések vannak róla, úgy tűnik, hogy erre két különböző alapreakciója volt az embereknek: az egyik, hogy megpróbálták a működő rendszerek – a világ, a társadalom, a közösség, a család – ellentétes energiáit kiegyensúlyozni, harmóniába hozni, a másik, hogy megpróbáltak kívül kerülni a megosztottságon. Az első természetszerűleg mindig kifelé irányuló próbálkozás volt, mint például a kommunista eszme, a második vagy szintén kifelé irányuló, mint például a ’60-as évek hippi-mozgalmai, vagy befelé irányuló, mint az imádság, meditáció, megvilágosodásra törekvés útját járóké. Az első út legutóbbi globális kísérlete, az államszocializmus törvényszerűen bukott el, mivel rendszerszinten nem lehet felszámolni a polaritást, amíg létezik a mindenség (és ugyanezért nem vezet sehova az egyéni, vagy csoportos anarchista törekvés sem). Elvileg ugyan elképzelhető lenne a létezésnek egy olyan állapota, amikor mindenki integrálta már magába a mindannyiunkban ott rejtőző sokféle hatóerőt és létrehozta önmagán belül az egységet – és így a rendszert alkotó összes ember egyénileg megteremtett egysége összeadódik rendszerszinten is –, ez azonban a tudat jelenlegi állapotát tekintve nem várható túl hamar.

A másik út a befelé irányuló, ami tulajdonképpen az imént említett verzió egyéni kivitelezése, vagyis amikor valaki eléri a létezésnek azt az állapotát, hogy önmagán belül képessé válik megszüntetni az ős-törést, az én – nem-én megosztottságot és a létezés teljességében képes érzékelni azt, ami van. És itt érünk vissza lassan a Szűz hétköznapjaihoz, mivel ennél a lélekerőnél az elme-energia működése sokkal erősebb, mint a többieknél. Márpedig az elme a poláris tudat megismerő működése. Vagyis, az elme a megosztottságon alapuló tudati érzékelés szerve, a duális valóság megismerésének eszköze és módja. Ez azt is jelenti, hogy a hétköznapi józan eszünk alapjellemzője a kettősségekben érzékelés, így például a jó – rossz kategóriába sorolás (ami persze elengedhetetlen a mindennapokban való boldoguláshoz). És mivel az emberi elme a kognitív disszonancia jelensége (ld. az Ikrekről szóló cikket) miatt alapszinten mindig le akar voksolni valamelyik oldalra, így a Szűz, amelyiknél ennyire erős a megismerő elme energiája, nagyon határozottan levoksol a jó – rossz polaritás egyik oldalára – nem nehéz kitalálni, hogy az esetek többségében melyik oldalra. És ebben a pillanatban már rá is rakta magát arra az energetikai sínre, aminek a végén elkerülhetetlenül szembe fog találkozni az általa itt és most választott „jó” ellentétével, hiszen minden energia automatikusan hozza magával a poláris kiegészítőjét is.

A belső működés kulcsa: a „hogyan”

És így áll elő a Szűz visszatérő „tisztogatás, rendrakás – káosz, rendetlenség” ciklusa. Azaz, újból és újból megpróbál rendet rakni az életében, az otthonában, a kapcsolatában, és sokáig érthetetlennek tűnő módon ő az a „szerencsétlen”, akit mindig újra elborít a kezelhetetlenség káosza. És ahhoz általában sok időnek kell eltelnie, hogy rájöjjön, hogy nem az lényeg, hogy mit csinál, hanem az, hogy hogyan. Mert persze nem azzal van a probléma, hogy megpróbálunk boldogulni az életünkkel és igyekszünk megtalálni a dolgok helyét a rendszerben. A visszatérő káosz arra próbál emlékeztetni, hogy mindezeket a külső cselekvéseket olyan belső hozzáállással próbáltuk meg véghezvinni, amely a tudati megosztottság miatt féloldalas volt: kizártuk a tudatunkból a másik oldalt. Például, ha segíteni próbálunk valakinek, akkor nem vagyunk képesek ránézni ezzel egyidejűleg az önző részünkre, hanem azonosítjuk magunkat a segítőkész szereplőnkkel, ami megadja azt a jó érzést, hogy rendes emberek vagyunk, ám ezzel egyidejűleg lehasítunk egy részt a működésünkből és torzítottan érzékeljük önmagunkat, majd ennek következtében a világot is. És a Szűz nagyon nem szeretne hibázni, bűnössé válni, miközben óhatatlanul – de nem tudatosított módon – érzékeli, hogy éppen ő az, aki a legmesszebbre keveredett az egységtől – ami a vele éppen szemben, tehát tőle legtávolabb fellelhető Halak lélekerő analógiája –, és itt sínylődik a dualitás, az elme-megosztottság „poklában”, ami gyakorlatilag a hétköznapokban megélt valóság.

És ettől persze rossznak érzi magát és szinte egyfolytában szorong. Ha az Oroszlán a teljesítménytől nem függő önelfogadásban verhetetlen, akkor a Szűz a teljesítménytől független ön-el nem-fogadás ügyében az. Úgy érzi, hogy ő sosem tud semmit elég jól – holott általában legalább kétszer akkora a tényleges tudása, mint a többieknek –, vagy, hogy nem lesz képes végrehajtani–megcsinálni azt, amit éppen szükséges lenne, és ezért inkább elbújik a háttérben, hogy ne is vegye őt észre senki. Fentiek miatt egyébként ideális beosztott-típus: ő az, aki szereti, ha megmondják neki, hogy mit, hogyan, mettől-meddig csináljon, mert ez biztonság-érzetet ad neki a világ kiszámíthatatlanságának káoszában. És ráadásul neki nem állnak rendelkezésére azok az útjelző bóják sem, amelyek a többi ember esetében mutatják az utat: ő fél kapcsolatba kerülni az érzelmeivel, az ösztönökről már nem is beszélve, hiszen ezek miatt aztán – ő legalábbis így érzi – végképp kiszámíthatatlan, kontrollálhatatlan cselekedetekre ragadtathatná magát. Ebből kifolyólag nem szerencsés esetben túl „szárazzá” válhat, akivel nem lehet egy jóízűt enni, játszani, nevetni, szeretkezni. Valójában csak egy dolog segíthet neki kilábalni az örökösen újratermelődő problémahalmazból és ez pont az, ami rossz esetben a vesztét okozhatja: az elme és a megismerésen keresztüli megértés. A hétköznapi racionalitás ehhez persze nem elég, ezt lehet látni a tudomány elmúlt pár száz évén is, hiszen amennyi problémát megoldott, annyit ki is termelt (nota bene: épp a tudománynak köszönhetően sosem volt még ilyen sok ember számára ennyire élhető az élet a Földön, mint itt, ma, a nekünk adatott korban és körülmények között).

Az elme: út és akadály egyszerre

A lehetséges megoldás, hogy az elme használatán, tehát a tapasztalásokból leszűrt megértésen keresztül váljon képessé magának az elme–tevékenységnek a megértésére. Azaz, megtanuljon ránézni a saját elméjének a működésére, ami nem szerencsés esetben a kizárólagos irányító volta miatt akár pusztítóvá is válhat, mint ahogy jó néhány tudományos felfedezésről idővel kiderült, hogy valójában mekkora kárt okozott a világnak. Tehát a feladat abban állna, hogy a gondolkodó, elemző és figyelem-összpontosító működését képessé váljon annak a tanulmányozására fordítani, amivel mindezeket végrehajtja, ami pedig az elme maga. Amennyire heroikus ez a feladat és amennyire nem vagyunk megtanítva rá, hogyan is lehetne ehhez egyáltalán hozzáfogni, annyira érthető, hogy miért igaz statisztikailag, hogy a Szűz embereket önsorsrontás-bajnoknak szokták tételezni. A Szűz jellegű személyiség sem rosszabb, vagy jobb, mint bármelyikünk, de neki azzal a feladattal kéne tudnia boldogulni – hogy elégedettnek tudja magát érezni az életében –, amivel egyikünk sem képes: rá kéne tudnia nézni kívülről a saját gondolkodó folyamataira, amihez viszont szükség lenne egy olyan céltudatos törekvésre és módszerre, aminek a segítségével a tudat egy olyan nézőpontjából tekinthet rá önmagára, ami túl van a hétköznapi racionalitáson.

Továbbá, a száraz értelem ugyanúgy semmit nem ér önmagában érzések nélkül, mint ahogy a racionalitás sem elegendő az élet és a mindenség teljességének a megragadására. Ha az elme önkörében forog, akkor csak az egyre hatékonyabb és még több hasznot hozó megoldások felé törekszik, ami természetesen a saját helyén és jogán, a mindennapok szintjén nélkülözhetetlen. Azonban, ha ezt nem egészíti ki a hit, a bizalom, az intuíció és az egységlátás, akkor öncélúvá válhat a folyamat és szélsőséges mértékig fokozódva létrehozza azt a mindenáron-profitorientált, túlhajszolt létezést, amit ma szerte a világon láthatunk. A tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy a felülről-lefelé vezérelt rendszer-szintű megoldások ebből nem tudhatnak kivezetni, mivel akik ezeket megalkotják, azok is poláris elme-működéssel hozzák létre ezeknek a rendszereknek a gondolati alapját. Ebből kifolyólag valószínűleg csak elegendő számú olyan ember tevékenykedése jelenthetne megoldást, akik egyénileg már elérték a tudatosságnak legalább azt a szintjét, hogy képesek kívülről is ránézni a saját elme-működésükre. És amint a fentiekből kiolvasható, itt válik érvényessé a Szűzre vonatkozó leírás mindannyiunkra, hiszen mindegyikünk a józan, racionális eszével próbál meg boldogulni a hétköznapokban, még akkor is, ha adott esetben éppen egy érzelem-vezérelt személyről van szó, akinél azonban ugyanúgy a poláris elme-működés lesz az a felület, ahol az érzelmei megjelennek a tudatában.

Kollektív elme-szerkezet: a közegtudat

A Szűz lélekerő egyik legdominánsabb érzése a megfelelni vágyás. Megfelelni mások elvárásának, nem hibázni, nem kitűnni túlzottan és szerénynek maradni. Ezek miatt a tulajdonságai miatt nagyon sokszor könnyen szerethető barát, társ, vagy családtag. Ha valami problémát okozhat, akkor az az ön-el-nem-fogadásból fakadó önelítélés következtében fellépő kritizálás, ami viszont már másokra is kivetül. A Szűz verhetetlen a tisztátalanságok, rendetlenség, pazarlás és működési hiányosságok észrevételében és feltérképezésében (ez ügyben csak a Skorpió és a Bak tudhatja felvenni vele a versenyt). Ám mivel emellett mélyen legbelül rossznak érzi magát a fentebb leírtak miatt, ezért a külvilágban, másokban megjelenő tökéletlenségekre túlzottan is kritikusan reagálhat és a mellette élő úgy érezheti, hogy kiszaladna a világból a folytonos figyelmeztetések, észrevételek, szorongással teli óvatosság miatt. A Szűz külső-belső, fizikai-lelki tisztaság, makulátlanság iránti igénye hatalmas és ennek megfelelően nagyon jó érzéke is szokott lenni – ha odafigyel rá –, hogy mi az, ami egészséges és jól hasznosítható önmaga számára. Ami miatt könnyen elbukhat ezen a téren is, az pont a megfelelni vágyása, mivel az, amiről érzi, hogy neki a legjobb lenne, nem feltétlenül egyezik meg az adott közeg preferenciáival, amiben él, és ilyenkor hajlamos lehet feladni a saját törekvéseit másokért, a másoktól megkapható elfogadásért.

A közegtudat, amibe be vagyunk tagolva, az adott helyen és időben élők többségének világfelfogása, világlátása szerinti értelmező keret az, ami meghatározza az ottani létezés minden aspektusát (ezt nevezte el Thomas Kuhn a tudományra vonatkoztatva paradigmának). Ezt úgy is meg lehet fogalmazni, hogy adott helyen és időben az a valóság, amit akkor és ott annak gondolnak (elég, ha felidézzük Galilei esetét az inkvizícióval). És itt vissza is értünk az ókori keleti filozófiák egyik esszenciájának tekinthető Védákhoz, ahol azt olvashatjuk, hogy az elme teremti meg a valóságot. Ha ugyanezt energetikai megközelítéssel próbálnánk szemléltetni, akkor azt mondhatnánk, hogy a minket körülvevő, nagyrészt anyagként érzékelt energiatér leképeződése az elménkben az, ami számunkra a valóság, a világ. Amilyen mértékig ez megegyezik az ott élő többi ember elmebeli leképeződésével arról, ami van, olyan mértékig egy valóságban élünk (ennek megjelölésére használjuk a konszenzus-valóság kifejezést). Ha valaki jelentős mértékben eltér ettől, akkor általában az adott közeg kiveti magából az egyént és ezt még ma is nagyon nehezen viseljük, jóllehet régebbi korokban, például a görögöknél még sokkal élesebben jelentkezett mindez, hiszen ott a halálbüntetésnél egy súlyosabb ítélet létezett, még pedig a száműzetés. És amennyire igaz, hogy az elme teremti meg a valóságot, annyira igaz, hogy a Tudat teremtette meg a Létezést. Végső közelítésben a Szűz lélekerőnek ezekkel az ős-princípiumokkal van dolga: a saját, poláris működésével megteremtett, nagyon is konkrétan létező látszat-valóságától próbál eljuttatni bennünket a tapasztaláson és megismerésen keresztül az értelmünkben növekvő felfogás, megértés és tudatosság segítségével a Teremtő Tudatig, a bennünk lakozó Önteremtő Létezés eredendő működéséig.

Transzcendens sík

Kettősség és egység

Mint fentebb már említettük, a poláris elmeműködés teszi lehetővé az egyéni emberi megismerést; ha nem bontanánk ketté a valóságot, akkor nem lenne megismerő és megismert (ehhez a kettőhöz teszi hozzá az egyik ismert hindu példázat a megismerést, amelyek így kiadják az egyik legismertebb alap-hármasságot). Mármost ez azt jelenti, hogy felnövekedvén elkerülhetetlenül fekete-fehérre, elfogadható- elfogadhatatlanra, jó-rosszra bontjuk a valóságot – mert erre van szükség, ha szeretnénk egy normálisan működő emberi elmével rendelkezni. Ugyanakkor a globális emberi megismerés és megértés mai állapotából már tudhatóan (ld. például a családállításokon megtapasztalható Lélekenergia-mező mindent eltároló teljessége), van egy olyan, mindannyiunkat és mindent elhordozó alapja a létezésnek, aminek az egyik legfőbb jellemzője az egység. És a hétköznapi érzékelésünkben – amin az elme működése alapul – ezt az egységet egyáltalán nem vagyunk képesek tudatosan átélni, mert a poláris valóságra hangoltan éljük az életünket (hisz’ épp ez a lényege annak, hogy boldogulhassunk a valósággal). És mivel a Szűz a megismerő elme energiája, így azok, akikben erősen jelez ez a lélekerő, sokkal inkább be vannak kötve a poláris működést – tehát az egység nem-érzékelését – előidéző létezési módba. És valójában ez található a Szüzek tisztátalanság-érzésének a legmélyén: „én (míg valójában: a Szűz lélekerő, aki én vagyok) vagyok az oka annak, hogy kipottyantunk az Egységből és megjelent a világban a fekete is, sürgősen csinálni kell valamit, hogy eltüntessük” – szól a tudatosítatlan mantra az ilyen összerakottságú ember lelkében.

Fentiek miatt a Szűz nem szerencsés esetben bűnösnek érzi magát, és sokszor önmaga számára is érthetetlenül végigvezekli az életet; örömtelenül robotol, ő csinálja meg azt, amit senki sem akar elvégezni, és legfőképpen nem engedélyez magának pihenést, örömet, de még csak egy kis szusszanást sem az állandó hajszolódás közepette. Merthogy ő nem állhat le; pedig valójában az őt működtető elme alapműködése az, hogy soha nem áll le, de – mint a többi jegy és ember esetében is – a Szűz sincs megtanítva önmagára és a lényét alkotó lélekerő jellegzetességeire, így hát önmagát azonosítja azzal, ami valójában csak az egyik alkotóeleme. Ugyanakkor jó megélés esetén pont ez az alkotóelem-jelleg lehet az, ami kiutat mutat az örökös elme-káoszból: rálátni arra, hogy egy pici eleme vagyunk annak a teremtő tudattal átitatott energiatérnek, amiben létrejött az élet, és az önreflektív egyéni elme az, amelyik képessé válhat arra, amire az egyiptomiak mindent látó Szeme nem volt képes: ráláthatunk önmagunkra, láthatjuk magunkat a többiek és a világ tükrében. (Érdekességként: ugyanez az Egy Szem képeződött le a görög mitológia Küklopszának, az „óriás-embernek” az egyetlen szemében éppúgy, ahogy megjelent a csakrák szintjén is a tudati Harmadik [egyetlen, nem párban lévő] Szem energetikai centrumának tételezésében is a hinduknál.)

Tevékenység – teremtés – megismerés – megtapasztalás

Az egyéni emberi elme egyugyanazon pillanatban jön létre, mint a működését alapvetően meghatározó kollektív tudati tér. Ha ezt az elvont gondolatot megpróbálnánk valamilyen képpel érzékeltetni, akkor talán az egyéniesült fénysugarakat (akik élő emberként mindannyian vagyunk; bővebben ld. a Skorpióról szóló cikket) hívhatnánk segítségül. Mert abban a pillanatban, hogy én, lehatárolt fénysugárként észlelem azt, ami van, elkerülhetetlenül két dolog történik egyszerre: észlelem az engem körülvevő közeget, és ezzel én – nem-énre hasítom az egységes energiateret; másrészt észlelem önmagamat, mint egy önálló létezőt, aki tudomással bír a saját létezéséről. (És a több helyütt, különböző korszakokban e tekintetben felbukkant filozófiai vitákat is ezzel a megközelítéssel lehetne meghaladni, mely dilemma nevezetesen úgy szól, hogy mi volt előbb: a közeg, vagy a teremtő elme; ld. pl. a buddhizmuson belül a Pratitya-samutpāda részeinek felsorolásából a vedanā - sparśa fázisok ügyében fel-fellángoló vitákat).

És a fenti képzeletbeli pillanatban indul el a Szűz energia az elkerülhetetlenül buktatókkal teli megismerő útjára: belép a teremtés megtapasztalásának területére – hisz’ önmagában már az ilyen módon való észleléssel is teremt, mégpedig egy komplett valóságot. Továbbá – szintén óhatatlanul –, el kell kezdenie cselekedni, mert minden egyéni emberi elmének megvannak a maga preferenciái, így hát a vágyott dolgok elérése érdekében, illetve a nem kívánt dolgok elkerülése érdekében lépéseket kell tennie, cselekednie kell. Ennek következtében áll elő az a jelenség, ami miatt ennek a bekezdésnek a címe úgy néz ki, ahogy: mivel bármely két tagját párosítjuk is össze egy kifejezésben, a Szüzek működését jellemző valamelyik alapvető jellegzetességhez érkezünk el. Valójában ez is az egyik oka annak, hogy nem szerencsés megélés esetén a Szűz jellegű személyiség egy életen keresztül hajszolódik, és nem engedélyez magának semmilyen lazítást: mert tudatosítatlanul bár, de érzékeli, hogy övé (de valójában: a Szűz lélekenergiáé) a teremtés felelőssége. Jól megélve viszont ugyanez a jellegzetesség elvezethet a megismerés egy olyan állapotába, ahol belelazulhat a megismerés-teremtés aktuális fázisába, tisztán érzékelve a saját szerepét: azt, hogy a megismerés a hibákon keresztüli tanulással mehet csak végbe, és a mindebből születő szenvedés hozzátartozik az élet árához. Amitől még természetesen továbbra is törekedni kell a hibák elkerülésére, illetve a megelőzésére is, de azzal az elfogadóbb attitűddel, hogy a hibázás ugyanúgy hozzátartozik az emberi élethez, ahogyan az ártatlanság vágya a lélekhez.

Komolyzene és a jegyek

Gluck: Orfeusz és Euridiké – Boldog lelkek tánca (Halak)

Beethoven: No. 8 zongoraszonáta – Adagio (Mérleg)

Satie: Gymnopédie, No. 1

Satie: Gnossienne, No. 2

Debussy: The girl with the Flaxen hair (Mérleg)

Debussy: Gyereksarok – Golliwogg’s cakewalk (Ikrek)

Könnyűzene és a jegyek