Világleképezések
A világ leképezésének módjai a lélekerők tükrében
Az alábbi áttekintés elkészítésének alapötletét egy egyetemi előadás inspirálta, ahol Mérő László ismertette a világ leképezéseinek általa összeállított 6 különböző módját, melyet az alábbiakban, az 1. táblázatban olvashatnak el.
A fenti táblázatot vetettem össze a lélekerőkkel (ld. 2. táblázat, alább), és ebből állt össze a világ leképezésének módjait a lélekerők tükrében szemlélő szisztematikus áttekintés. A lélekerők (12 féle, ld. Kos-tól a Halak-ig) a lélekbe vetült univerzális rendszer-meghatározó energiák, melyek a belső erőforrások és lelkiállapotok eredendő okai. A zodiákus jegyei ezekkel állnak analógiában. Az univerzális rendszer-meghatározó energiákat a szimbolikus-analógiás értelmezés segítségével ragadhatjuk meg, a horoszkópon, mint közvetítő eszközön keresztül.
A szimbolikus-analógiás megközelítés (a definíciót lásd később) a horoszkóp értelmezésének alapelve. E szerint az általunk tapasztalható valóság különböző síkjainak – energiák, tárgyak, flóra, fauna, emberi működés – összetartozó elemeit láncra lehet fűzni az őket összekötő láthatatlan vezérfonalra, esszenciára való ráhangolódás segítségével. Így kerülhet a racionális felfogástól teljesen idegen módon „egy csapatba” például a törvény, a csontozat, a kitartás, a teve, a havasi gyopár, a felelősség, a kő, a gátak, mint a szaturnuszi princípium képviselői. Ennek a felfogásnak az a lényegi aspektusa, hogy mind az ember, mind az embert körülvevő szűkebb, és tágabb környezet esetében rendszerműködést feltételez, amely a transzcendens hatóerők leírásával ragadható meg, melyek voltaképpen a rendszert minden szinten átható energiák. Stephen Arroyo, aki napjaink egyik legjelentősebb, pszichológiai végzettséggel is rendelkező, elméleti és terápiás munkásságáról egyaránt nevezetes asztrológusa, a következőket mondja erről: „…(az asztrológia) egyszerű és világos magyarázatát adja az egyénben és az egyénre ható kozmikus erőknek és életenergiáknak.”.
A hatóerő, vagy energia fogalma tisztázásra szorul, annál is inkább, mert két eltérő értelmezési szintet adhatunk meg ennek következtében. A horoszkóp, mint kétdimenziós ábrázolása a fent leírt, az emberben működő, és az őt körülvevő teret átható energiáknak felfogható egyrészt fizikailag, ténylegesen ható energiatér megjelenítődéseként, másrészt értelmezhető úgy is, hogy a valóság különböző síkjain megmutatkozó jelenségek – bolygómozgások, energetikai jellemzők, flóra, fauna, emberi működés – szinkronműködését képezi le. Az előbbi, tényleges fizikai hatásokat feltételező megközelítést kísérli meg a megfoghatatlanság mezejéről emberközelbe hozni László Ervin is, amikor így ír:
„A fizika most formálódó világképében a tömeg nem más, mint a vákuumenergiából összesűrűsödő szerkezet, […]. Ez a feltételezés azt sugallja, a fizikai valóság nem anyagi természetű. Nem létezik „abszolút anyag”, csak egy abszolút anyagalkotó nullponti energiamező. […] (a tárgyak) kritikus metszéspontok a vákuum szüntelenül áramló virtuális energiáin belül. […] a látható világnak talán minden vonatkozása kapcsolatban áll egymással a kvantum-vákuumon keresztül. […] (ez) vonatkozhat az élővilág szervezetei és környezetük közötti kölcsönös kapcsolatokra. […] E szerint az elgondolás szerint van tehát egy fizikai valóságában létező energiatenger, amely kitölti a teret, és létrehozza az anyagot, illetve az anyag kapcsolatait.”.
Ezzel nem feltételenül akarom azt állítani, hogy az asztrológia azokat az energiákat jeleníti meg, képezi le, amelyeket az újonnan formálódó kvantumfizika, és kvantumtérelmélet is vizsgál – bár ez sem zárható ki. Mindössze azt állítom (mivel jelen sorok írójaként magam is az asztrológia energia alapú értelmezése felé hajlok), hogy léteznek a valóságnak olyan energetikai jellemzői, amelyeket mostanáig nem sikerült leírni a tudomány nyelvén, és a fenti idézet az ilyen típusú hatóerők létezésére vonatkozólag tartalmaz feltételezéseket. A hatóerők ilyen felfogásban értelmezett egyik fajtájának a leképezési módja az asztrológia. Ez az elv – amely voltaképpen a horoszkóp által megjelenített hatóerőket valós, ám a tudomány mai állása szerint még nem vizsgálható energiaként értelmező szemlélet – teljes megfelelést tételez fel a horoszkóp és a fizikai energiatér között.
Paradox módon, amennyiben a másik értelmezést – amelyik csak szimbolikus megfelelést tételez fel – fogadjuk el, mely tulajdonképpen a jungi szinkronicitás-fogalomnak felel meg, végeredményképpen ugyanoda jutunk, legalábbis a lélektani–„gyakorlati” következményeket illetően, nem foglalkozva az elméleti különbségekkel. Tudniillik, bármelyik elv pártján állunk is, a szimbolikus-analógiás világfelfogás már a sajátunk kell, hogy legyen, hisz ennek kétféle magyarázata a direkt hatótényezős, és a szinkronisztikus felfogás. Ez utóbbi értelmezés egyébként – vagyis a szinkronisztikus felfogás – azt mondja ki, hogy létezik egy mélyebb, ok-okozati módon nem magyarázható összefüggés az egy időben lezajló, megjelenő dolgok között. Vagyis, ebben az értelemben a szinkronicitás voltaképpen jelentésteli egybeesésként értelmezhető.
Ahhoz, hogy ennek a metaracionális (normál racionalitáson túlmutató) felfogásnak valóságértéke legyen a számunkra, szükséges az átlátás. Az átlátás, mint kritérium arra utal, hogy bár látszólag teljesen ismerős fogalmakkal dolgozunk ebben az esetben is, az őket rendszerbe szervező láthatatlan vezérfonalra való „ráérzés”, ráhangolódás egyáltalán nem triviális, holott nagyon is annak tűnik. Az átlátás realizálódása, vagyis az ilyesfajta megértés megszületése egy adott emberben a varázsképek nézéséhez hasonlítható. Ha még egyszer sem láttuk meg a varázsképben elrejtett „mögöttes képet”, akkor csak állunk előtte, és nagyon igyekszünk, hogy láthassuk, azt, amiről tudjuk, hogy ott kell lennie. A meglátás pillanatának eljövetelét nemigen lehet erőltetni, sőt, ez gyakran csak ront a helyzeten. Ugyanez a helyzet a horoszkóppal is: ha nem születik meg az „átlátás”, akkor csak állunk, és nézünk…, ám itt annyival rosszabb a helyzet, hogy egyáltalán nem tűnik úgy első ránézésre (sőt, sokszor többedikre sem), hogy volna bármi is, amit nézni érdemes.
Az átlátás megszületése után alkalmazhatjuk a metaracionális leképezést a világ feltérképezésére. A metaracionalitás itt, mint az a táblázatból is kiolvasható lesz, alternatív racionalitás-formaként szerepel, amely kétféle módon is értelmezendő. Egyrészt, ez a fajta „gondolkodási”, megértési mód a világ, és benne az ember működéséről a hagyományos, racionális felfogástól legalább annyira eltérő megismerési út, mint a misztikusok belső látása, vagy a művészek alkotásaikon keresztül megmutatkozó belső leképezése. Másrészt, azok a síkok, ahonnan kiindulnak a horoszkópban megjelenő – jobb híján „energetikainak” nevezett – hatások, a normál, racionális felfogás tartományán kívül esnek, így metaracionálisak, amint az a kvantumvákuumról szóló idézetből is kiderült.
Összefoglalva az eddigieket, tehát azt mondhatjuk, hogy az asztrológia egy olyan rendszerleképező metódus, amelyik a horoszkóp, mint megjelenítő eszköz segítségével vizsgálhatóvá teszi az egyébként normál érzékelésünk számára felfoghatatlan rendszermozgató energiákat, amelyek metaracionális létezéssel bírnak, és mindennek akkor lehet valóságértéke valaki számára, ha megszületik benne egy mélyebb átlátáshoz hasonlítható felismerés. Ezek ismeretében már könnyebben megérthetjük az asztrológia ellen, és mellett állást foglalók szempontjait. (Amennyiben az alábbi táblázatban csak a szimbólumok alapján a kedves olvasó nem tudná beazonosítani az egyes jegyeket, úgy a többi cikkben találhat ehhez segítséget.)
A képre kattintva kinagyítva is megtekinthető a táblázat.
A táblázatban szereplő kifejezések magyarázata:
Az „implicit feltevés”-ek az adott energia mentén működő személyek mélyen rejlő, sokszor tudatosulatlan késztetéseit írják le.
A megismerési utak egy adott lélekerőre vonatkozóan mutatják meg azokat a tendenciákat, amelyekben jól teljesedhet ki egy jellemzően ilyen energia mentén működő személyiség, illetve az adott lélekerőre vonatkozóan az élet egyfajta értelmét mutatják.
A kritériumok azok a vízválasztók, amelyek mentén eldől, hogy egy adott személy képes-e hasznosítani az adott lélekerő energiáját, vagy sem. Amennyiben teljesül a kritérium, akkor szabadon áramolhat az adott lélekerő energiája, ha nem, akkor visszafojtódik, vagy részlegesen, gátoltan működik.
A működési mód az adott lélekerőt működés közben jellemző energetikai megnyilvánulásokat írja le.
- Lélek: Az anyagban tapasztaló, önreflektív egység, a nagy egészből kiszakadt, egyéni létezésben megnyilvánuló életerők.
- „A világ egy része szerethető”: A „körön belüliek” elfogadhatóak és szerethetőek, a többiektől tartani kell.
- Egó: Itt leginkább a társas én értelmében szerepel, amelyik nem tudna megnyilvánulni mások nélkül.
- Játék: A szexualitás is beleértendő, amely itt a magától értetődő és természetes szexualitással analóg megélésekre utal, amilyen például ebben a vonatkozásban a delfineké is; és amelynek az emberi életben természetesen lehetnek még ettől nagyon eltérő megélési módozatai is.
- Teremtő aktivitás: „Játékos” tevékenység, amelyben feltétel nélkül vállaljuk és megmutatjuk aktuális önmagunkat/egónkat.
- Kiáradás/bevonódás: Kritériumként azt jelentik, hogy a megnyilvánulásra késztető energiákat ki kell engedni / hagyni kell magunkat a folyamatban megnyilvánulni.
- Game/play: Az önmagáért, azaz a játék öröméért / a győzelemért játszott játék.
- Megfelelés: Tudományos módszernek és elvárásoknak való megfelelés. Ez a fajta megfelelés kellő biztonságot nyújt a tudományos élet Thomas Kuhn által tételezett kibontakozási-gyarapodási szakaszában, azonban teljes bizonytalanságban hagy a tudományos forradalmak idején. Ehhez hasonlóan, a jellemzően Szűz energia mentén élő ember jól teljesít beszabályozott körülmények között, ám a bizonytalanságra pánikkal reagálhat.
- „A világ megjeleníthető”: A belső és külső tartalmak megjeleníthetőek, ábrázolhatóak.
- Ábrázolás és/vagy tükröződés: A belső tartalmakat a külvilág részeként élem meg, azonosítom; ez aktívan ábrázolás, passzívan tükröződés a külvilág tartalmaiban és/vagy személyeiben, amit vagy észreveszek, és tudomással bírok erről, vagy nem.
- Ráhangolódás: spontán késztetés és készség a kapcsolódásra energiákkal és/vagy emberekkel.
- Irányított erő alkalmazása: akkor is működik, ha nem értem mitől – hogyan, és/vagy tudattalanul hajtok végre dolgokat, bocsátok ki magamból hatásokat, rezgéseket.
- Elköteleződés: tudatos, vagy tudattalan azonosulás a mélység erőivel.
- Mélység erőinek uralma / uralása: A lélek mélyén rejlő negatív érzések (bosszúvágy, irigység, féltékenység, gyűlölet, mohóság) és a halálfélelem vezérelte létezés / ezek feletti hatalom megszerzése, integrálásuk.
- Intenzív érzések és vágyak: pl. végletes szeretet, gyűlölet, hatalomvágy, szexuális vágy.
- „A világ egységben felfogható”: A megosztottság mögött létező egység racionális átlátása.
- Vallásos hitben való feloldódás: Hiszem, mert racionálisan fel nem fogható.
- Szellemi befogadás/vezetés: Tágabb perspektívában értelmezni az életet, és benne az ember helyét / ezt közvetíteni mások felé.
- Funkcionális illeszkedés: A rendszerek rendszerbe illesztése; addig kérdezek, alakítok, rendszerezek, amíg minden a helyére nem kerül. A filozófia általánosságban a Bak lélekerőhöz kapcsolódik és a struktúra, rend, törvény megtalálását tételezi célnak.
- „A világ mögöttes rendje feltérképezhető”: Adekvát módszerek segítségével a racionalitáson túli síkokról származó hatások megfoghatóakká tehetők és értelmezhetők.
- Szimbolikus-analógiás átlátás: A „függőleges”, metaracionális világszemlélet szerinti analógiák mentén a dolgok szimbolikus jelentései alapján létező összekötöttség megértése, felismerése.
- Metaracionalitás: Elmeszintű kapcsolódás a racionalitáson és egón túli dolgokkal, a transzperszonálissal (nem racionális, de: nem irracionális!).
- „A világ egységben átélhető”: El lehet érni azt a belső állapotot, amelyben az őstörés, az „én és nem-én” különbsége eltűnik.
- Belső látás: A misztikus/meditációs gyakorlással elsajátítható érzékelési mód.
- Eggyéválás, egyetemes szeretet: Az élő és élettelen létezőkkel való egység megélése, feltétel nélküli elfogadás és szeretet.
Fentiek nem alkotnak emberekre alkalmazható, fejlettségi szintet kijelző minősítő rendszerezést, mivel mindenkiben ott él mindegyik energia, csak eltérő intenzitással és más-más megélési szinten jelenve meg az egyes emberekben. Az első négy lélekerőnél jellemzően akként képeződik le a világ, ahogyan azt a nevek mutatják, vagyis energiaként, anyagként, információként, lélekként-érzésként. Ez azt jelenti, hogy a jellemzően ilyen energia mentén élő emberek leginkább ekként fogják fel, és képezik le az őket körülvevő valóságot. Ezekhez nem rendelhető hozzá direkt világleképezés. Az ötödik, az Oroszlán esetében az első négyhez kapcsolódóan lehet az egó a domináns, vagyis egy jellemzően ezen energia befolyása alatt élő ember az egója mentén érzékelheti a világot, annak mintegy meghosszabbításaként élve meg azt. Ugyanakkor itt már jelentkezik az első direkt világleképezés is, a játék, amelyet meg lehet élni győzelemre törve, vagyis egó-orientáltan, illetve feloldódva abban, amikor is ez az energia a spontán önmegmutatásban nyilatkozik meg. A maradék hét energia esetében létezik egy-egy világleképezési mód, amely jellemzően az adott energia mentén működik. Az első négy esetében indirekt „világ-leképeződésekről”, míg a többi nyolc esetében direkt világleképezésről beszélhetünk.