Asztrológia-oktatás
Pramána Asztrológia Iskola
Az asztrológiai tanfolyamok 2, 4 vagy 6 évesek.
A tanfolyamok anyaga ötvözi a hagyományos és modern szemléletet, az oktatás pedig önismereti, pszichológiai irányultságú.
Az első 2 évben az asztrológia alapjait tanuljuk meg, a jegyek, a házak, a bolygók és fényszögek jelentését, ezen kívül a horoszkóp felépítésének, értelmezésének kezdeti lépései egészítik ki a tananyagot. Ez a tudás azoknak elegendő, akik szeretnék egy kicsit mélyebben érteni az asztrológia működését, és a saját, esetleg a közeli hozzátartozók horoszkópját szeretnék legalább alapszinten értelmezni. Aki úgy érzi, hogy számára ez a megfelelő, az 2 év után, ezen a ponton befejezheti tanulmányait.
Harmad-, és negyedéven a horoszkóp szisztematikus elemzését tanuljuk, valamint az asztrológia speciális területei kerülnek sorra, így például két horoszkóp összevetése, a szinasztria, amely az emberi kapcsolatok mélyebb megértését teszi lehetővé, az egészségügyi asztrológia, amely a betegségek lelki hátterével és asztrológiai analógiáival foglalkozik, vagy a prognosztika, amely a jövőben rejlő lehetőségek feltérképezésében segíthet. Az asztrológiai törzsanyag - amelynek ezeken kívül is számos részterülete van még - tanulmányozásának a negyedik évben túlnyomórészt a végére érünk, és itt is be lehet fejezni a képződést.
Ötöd-, és hatodéven személyiség-pszichológiai és tanácsadás-pszichológiai képzés folyik, ami azok számára, akik diplomát szeretnének kapni és/vagy a későbbiekben asztrológusként szeretnének dolgozni, kötelező; de mindenki látogathatja, aki a 4 év anyagát sikeresen elsajátította. Fentieken kívül ebben a két évben elmélyedünk az asztrológia tágabb elméleti vonatkozásaiban, és megkeressük az összefüggéseket az egyéb világmagyarázatokkal, mint amilyen például Ken Wilber integrál-szemlélete, valamint egységes szemléletbe integráljuk a korábbi évek során elsajátított tudásanyagot.
Hatodév végén vizsgát kell tennie annak, aki asztrológus-diplomát szeretne kapni, de vizsgára az egyes tanulási egységek végén is van lehetőség, amennyiben ezt a hallgató igényli - ez azonban szabadon választható, nem kötelező jellegű.
Alapozó tudás megszerzéséhez választható könyvek jegyzéke
- Arroyo, Stephen: Asztrológia, pszichológia és a négy elem
- Banzhaf, Hajo - Haebler, Anna: Kulcsszavak az asztrológiához
- Daubner Béla - Kalo Jenő: A tudattalan nehezen járható ösvényein
- Dubravszky László, dr - Eörssy János, dr: A tradicionális asztrológia tankönyve
- Greene, Liz: Szerelmesek asztrológiája
- Hamann, Brigitte: A tizenkét archetípus
- Orban, Peter: Az asztrológia tankönyve
- Rákos Péter: Önismeret dióhéjban
Horoszkópok tanulmányozásához a leginkább megbízhatónak tűnő weblap itt található.
Mivel az asztrológiai jegyek az egységes energiamező különböző energiáiként is értelmezhetőek, így a horoszkóp mélyebb megértését segítheti elő, ha a hallgatóknak van sajátélményes tapasztalatuk a családállításokon megtapasztalható Lélekenergia-mezőről. Fentiek miatt minden leendő hallgató számára kötelező előzetesen legalább egy családállításon (akár nézőként, akár állítóként) való részvétel.
A következő tanfolyam időpontja még nincs kijelölve, és legalább fél évvel korábban ki lesz írva a honlapra a kezdés dátuma, valamint minden egyéb konkrét tudnivaló is.